Hirdetés

Ellentmondás a villanyáram ára kapcsán

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Három–öt százalékkal csökkenhet január elsejétől az elektromos energia ára a végső fogyasztók számára – nyilatkozta kedden egy szakmai konferencián Niculae Havrileţ, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke.

2015. november 11., 13:522015. november 11., 13:52

2015. november 11., 14:552015. november 11., 14:55

A szakember kifejtette: ebben az évben a piacon kedvező fejlemények történtek, egyrészt növekedett a villamosenergia-fogyasztás, ugyanakkor az inflációs ráta is ideálisan alakult.

„Ez a két tényező biztosan ki fog hatni az energiaforrás jövő évi árára. Becslésünk szerint az árcsökkenés néhány százalékos lesz\" – fogalmazott Havrileţ. Az ANRE elnöke szerint a szolgáltatók számára 8 százalékkal, míg a végső fogyasztók esetében 3–5 százalékkal esnek majd az árak.

Ezzel szemben óvátosságra int a becslésekkel kapcsolatban Silvia Vlăsceanu, az energiaszolgáltatókat tömörítő egyesület (ACUE) vezérigazgatója, aki szerint egyáltalán nem biztos, hogy ekkora mértékű lesz a tényleges árcsökkentés.

„A hír számunkra is újdonság, hiszen eddig nem tudtuk, hogy az energiaár-szabályozó hatóság a díjszabások mérséklését tervezi, illetve pontos százalékokról sem volt tudomásunk. Ha jól értjük, az ANRE elvárja, hogy jövő évtől csökkentsük az árakat, de a szolgáltatók még nem hoztak döntést ezzel kapcsolatban, ehhez további átfogó elemzésekre van szükség. Mindenesetre a szállítással kapcsolatos díjszabások meghatározása a hatóság feladata, de ezek visszaesése nem vonja automatikusan maga után a végső ár csökkenését\" – hívta fel a figyelmet Silvia Vlăsceanu. Hangsúlyozta: a szolgáltatókra és a végső fogyasztókra kirótt díjszabások soha nem lehetnek azonos mértékűek.

Niculae Havrileţ ugyanakkor a konferencián arról is beszámolt, hogy az energiaszolgáltatók nagyjából befejezték a télre való felkészülést: elegendő kőolajat, vizet és gázt raktároztak el, kisebb elmaradást csak a kőszén esetében jelentettek. Rámutatott: az ANRE felszólította a gázszolgáltatókat, hogy biztonsági okból több földgázt raktározzanak el, így a felhalmozott mennyiség eléri a 2,5 milliárd köbmétert.

„A biztonsági intézkedést az energetikai minisztérium rendelte el\" – fogalmazott az ANRE elnöke, de nem részletezte ennek okát. Elmondása szerint egyébéként arra számítanak, hogy a tél első két hónapja enyhe lesz. Havrileţ azt is elmondta: a Transgaz szolgáltatót ettől az évtől kezdve felhatalmazták arra, hogy a belföldön előállított földgázmennyiséget importból származó energiaforrással egyenlítse ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés