
Folytatódik az egymásra mutogatás a pénzügyminisztérium illetékesei, illetve a nagyváradi Micula fivérek – Ioan és Viorel – között, miután egy washingtoni békéltetőbizottság úgy ítélkezett, hogy a román állam kárpótlással tartozik az üzletembereknek.
2016. február 29., 19:512016. február 29., 19:51
Miközben a szaktárca az állam képviseletében hétfőn ismételten leszögezte, hogy még a pénteki döntés előtt kifizette a szükséges összeget Miculáéknak, a váradi üzletemberek hétfőn a News.ro hírügynökségnek úgy nyilatkoztak, hogy az állam az ő beleegyezésük nélkül tulajdonképpen csak kedvezményt adott az adósságok törlesztésére, most viszont visszakéri a pénzét, mivel az Európai Bizottság állami támogatásnak minősítette az öszszeget.
„Mi semmit nem írtunk alá ezért a kedvezményért, amit most semmissé nyilvánítottak. Nem is értünk azzal egyet, mi azt akarjuk, hogy az állam adja ide a pénzünket” – hangsúlyozta hétfőn Ioan Micula, aki szerint semmi köze nincs a Washingtonban megítélt kártérítésnek a cégeik adósságaihoz. „Csődbe juttathatsz, de add ide a pénzem” – szögezte le.
Az Európai Bizottság tavaly tavasszal tiltotta meg Miculáék kifizetését, mivel meglátása szerint ez ellentmond az uniós normáknak, és elrendelte a jogtalan állami támogatásnak minősülő eddigi kárpótlás visszatérítését is. Ioan Micula emiatt vást, valamint 2,5 milliárd eurós kártérítési igényt helyezett kilátásba.
Szerinte egy ügyvezetői testület nem érvényteleníthet egy nemzetközi bírósági döntést, márpedig Románia korábbi, Svédországgal kötött egyezményében garanciát vállalt a befektetések megvédésére, továbbá tiszteletben kell tartania azt a nemzetközi egyezményt is, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjával (ICSID) kötöttek meg. A European Food és a Transilvania Import-Export vállalatok váradi, román–svéd kettős állampolgársággal renelkező tulajdonosai úgy vélik, ha ez utóbbit az állam megszegi, úgy külföldi befektetők többet biztosan nem jönnek az országba.
Románia 1998-ban egy program révén tíz évre szóló adó- és vámkedvezményeket ígért a hátrányos helyzetű vidékeken befektetők számára, ám az uniós szabályoknak ellentmondó állami támogatást idő előtt leállította a csatlakozáskor. Az egyezmény áthágása miatt a Bihar megyei fivérek ekkor pert indítottak az állam ellen, amelyet 2013 decemberében jogerősen megnyertek Washingtonban.
A bíróság késedelmi kamatokkal együtt 178 millió euró kártérítést ítélt meg a vállalkozóknak, de az EB már 2014 januárjában értesítette a román hatóságokat arról, hogy ennek kifizetése az uniós normáknak ellentmondó támogatásnak minősül, és kivizsgálják az ügyet.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
szóljon hozzá!