Hirdetés

Elhárultak a jogi akadályok a román gázexport elől

Elhárította a bukaresti kormány a Romániában kitermelt földgáz exportjának jogi akadályait, és további intézkedéseket hozott a lakossági energiaár liberalizációja érdekében.

MTI

2016. szeptember 29., 09:332016. szeptember 29., 09:33

2016. szeptember 29., 12:022016. szeptember 29., 12:02

A Dacian Cioloș vezette kabinet bejelentette: sürgősségi rendelettel módosította szerdán azt a 2012-ben elfogadott törvényt, amely arra kötelezte a hazai termelőket, hogy elsődlegesen a lakossági fogyasztók és a távhőszolgáltatók energiaszükségletét elégítsék ki.

Bár a rendeletnek a kormányülésen elfogadott végleges változata még nem került nyilvánosságra, a korábban közvitára bocsátott tervezet szerint Románia 2017. március 31-étől kezdődően törölné el földgáztermelőinek ezen kötelezettségét, elhárítva ezáltal a gázexport jogi akadályait. Románia ellen kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság, mivel szerinte az ország gázpiaci törvényei sértik az uniós versenyszabályokat. Júniusban a bizottság versenypolitikai főigazgatóságának felügyelői helyszíni vizsgálatot is tartottak Románia három nagy gázipari vállalatánál, mert Brüsszel azt gyanítja, hogy a bukaresti hatóságok szándékosan akadályozzák a hazai termelésű földgáz kijutását az uniós piacra.

A szerdai kormányrendelet a román gázexport jogi akadályát hárítja csak el, a műszakit nem. A román vállalatok egyelőre nem tudnak gázt exportálni nyugat felé, mert a magyar és román hálózatot Arad közelében összekötő interkonnektort még nem kétirányúsították: a 2010-ben felavatott létesítmény egyelőre csak azt teszi lehetővé, hogy a román fél kapjon földgázt Magyarországról. A román és bolgár földgáz-hálózatot összekapcsoló interkonnektor sem készült még el, ennek beüzemelését év végére ígérik. Románia egyedül a – második román államként emlegetett – Moldovai Köztársaság irányába épített földgáz-exportra alkalmas interkonnektort.

A bukaresti kormány szerdai rendelete a lakossági gázár korábbi liberalizációs ütemtervét is eltörli, mivel a szénhidrogének világpiaci ármozgása miatt jelenleg az import gáz sem kerül többe, mint a román kitermelésű, szabályozott árú gáz. A rendelet a gázipari vállalatokat szabadpiaci kereskedésre kötelezi, ugyanakkor 2021-ig fenntartja az energiaár-szabályozó hatóság (ANRE) jogát arra, hogy megszabja a lakossági gázárat és tartalékolási kötelezettségeket írjon elő a gázszolgáltatók számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés