
Fotó: Barabás Ákos
Elhalasztották a keddtől meghatározatlan időre bejelentett általános sztrájkjukat a helyi közigazgatásban dolgozók, a Közigazgatási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FNSA) szeptemberig adott haladékot a kormánynak, hogy teljesítse követéseiket.
2016. július 18., 18:172016. július 18., 18:17
2016. július 18., 18:552016. július 18., 18:55
Az alkalmazottak érdekeit védő szervezet elnöke, Valer Suciu hétvégén találkozott Vasile Dîncu miniszterelnök-helyettessel, aki egyben regionális fejlesztési és közigazgatási tárcavezető is, és több ponton is sikerült megállapodásra jutniuk. „Amennyiben Románia kormánya nem tartja be a megállapodásban rögzített vállalásokat és határidőket, újrakezdjük a tiltakozó megmozdulásokat” – mutat rá hétfői közleményében a szakszervezeti szövetség.
Előrelépésekről számoltak be
Tájékoztatásuk szerint a fejlesztési minisztérium egy, a helyi közigazgatás korszerűsítését célzó reformon dolgozik, a FNSA és a kormány pedig közösen tekinti át és keres megoldást a helyi közigazgatásban dolgozók problémáira. A szakszervezet képviselői ugyanakkor részt vesznek majd a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvény kidolgozásában is.
A hétfői közlemény szerint a FNSA vállalta, hogy tájékoztatja a kormányt a 2016/20-as számú sürgősségi kormányrendelet augusztus elsejei hatályba lépését követő bérszintekről, hogy a felek tisztán láthassák a helyzetet, korábban felmerült ugyanis, hogy sem a kormánynak, sem a szakszervezeteknek nincs pontos nyilvántartásuk a fizetésekről. Az érdekvédelmiek által kért étkezési utalványok és üdülési csekkek kapcsán azt az ígéretet kapták, hogy a kormány egyeztetni fog a pénzügyminisztériummal, hogy az elfogadott költségvetés keretein belül, a helyi közigazgatásban dogozók kaphassanak étkezési utalványt, az üdülési csekkeket viszont kössék a teljesítményhez.
Bizakodnak az alkalmazottak
A közigazgatásban dolgozók egyelőre bíznak a megegyezésben, hiszen – mint Ferencz Tibor, a Kovászna megyei Nova Vita szakszervezet elnöke a Krónika megkeresésére hétfőn ismételten leszögezte – „mindenki tudja, hogy a polgármesteri hivatalok alkalmazottai keresik a legkevesebbet, gyakorlatilag a többségük minimálbéren tengődik”. A szakszervezeti vezető érdeklődésünkre elmondta, egyelőre szeptemberig felfüggesztették a sztrájkot, hiszen ígéreteket kaptak, hogy addig átszervezik a közigazgatási rendszert, elemzik és megoldják azokat a gondokat, amelyekkel a helyi közigazgatásban dolgozók szembesülnek.
Ferencz hangsúlyozta, egységes bérezési rendszer kell a közigazgatásban, elfogadhatatlan ugyanis, hogy a megyei tanácsoknál, a polgármesteri hivatalokban sokkal kevesebbet keresnek, mint a közigazgatás más területein. „Ha szeptember végéig nem oldódnak meg a gondjaink, nem teljesítik a követeléseinket, újrakezdjük a tiltakozást. Ha kell, újra összegyűjtjük a támogató aláírásokat. Mindenkinek meg kell értenie, ez az utolsó esély arra, hogy a problémáinkat megoldjuk, hogy az egyenlőtlenségeket kiküszöbölhessük” – szögezte le a szakszervezeti vezető, aki kérdésünkre egyúttal arról is beszámolt, hogy a tiltakozó akciók során a szakszervezeti tagok 80-90 százalékának a támogatását élvezik.
Amint arról beszámoltunk, múlt kedden az ország mintegy 35 ezer helyi közigazgatási alkalmazottja egész napra felfüggesztette a munkát, egy héttel korábban pedig számos hivatalban tartottak egyórás figyelmezető sztrájkot.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!