2009. szeptember 16., 10:062009. szeptember 16., 10:06
„Az első hat hónapi adatok ismeretében elmondható, hogy az életbiztosítási hozzájárulások értékének csökkenése lassult. Derűlátó vagyok, és szerintem az év végére 2-3 százalékkal fognak bővülni a hozzájárulásokból származó bevételek” – fejtette ki Vizinteanu. A statisztikai adatok rámutatnak, az elmúlt években a román életbiztosítási piac négyszer gyorsabb ütemben bővült, mint az ország GDP-je.
Idén szakértői és hatósági becslések szerint 8-8,5 százalékkal csökken a bruttó hazai termék. Az idei év első három hónapjában az életbiztosítások piaca 5,91 százalékkal esett vissza, derül ki a Biztosításokat Felügyelő Bizottság (CSA) által nyilvánosságra hozott adatokból, miközben az első fél évet vizsgálva már mindössze 2,97 százalékos a visszaesés a 2008 júniusában regisztrált számadatokhoz viszonyítva.
Vizinteanu elmondta: a BCR életbiztosításokkal foglalkozó részlege ennél jóval jobban áll, az első hat hónap során több mint 34 százalékos bővülést jelentett, 85 millió lej értékben. „Mi a bankfiókokon keresztüli eladásokra (bancassurance) koncentrálunk. Az első hat hónapban mintegy 50 millió lej származott unit-linked típusú, befektetéseket feltételező biztosítási kötvényekből” – fogalmazott Vizinteanu.
A BCR életbiztosításokkal foglalkozó részlegét 2005 novemberében hozták létre, és a VIG felügyelete alá tartozik. Ez utóbbi 2008 szeptemberében társult a romániai biztosító részvényesi köréhez, amikor felvásárolta a részvények 88,74 százalékát. Vizinteanu közölte, az általa vezetett egység a maga piacán a harmadik helyen áll, piaci részesedésük június végén elérte a 10,5 százalékot.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.