
Akár 300 napba is beletelhet egy kereskedelmi egység engedélyeztetése, ez pedig rendkívül negatívan érinti a beruházásokat és a munkahelyteremtést – hívta fel a figyelmet nagy kereskedelmi láncokat tömörtő egyesület (AMRCR), amely egyenesen veszélyesnek nevezte a helyzetet.
2015. december 09., 16:252015. december 09., 16:25
A szervezet közleményben mutatott rá arra, hogy a bukaresti Colectiv klubban október 30-án történt tűzvész, illetve tragédia nyomán a helyi önkormányzatok és más illetékes hatóságok gyakorlatilag leállították az engedélyeztetési eljárást.
„A jogi keret bizonytalansága miatt a hatóságok most azzal vannak elfoglalva, hogy különböző előírásokat fogadjanak el, hogy az előre nem látható események nyomán ne kelljen felelősséget vállalniuk. Az elmúlt hetekben nagyon kevés intézmény vállalta a döntéshozást, így mostanra oda jutottunk, hogy egy kereskedelmi egység felépítéséhez és megnyitásához szükséges engedélyeztetés 300 napba telik” – mutatott rá közleményében az egyesület.
Hangsúlyozták: a helyzet azért is felháborító, mert például Magyarországon vagy Lengyelországban mindez legfeljebb harminc napot ölel fel. Delia Nica, az AMRCR igazgatója kifejtette: mindez oda vezet, hogy a beruházók lassan kezdenek lemondani a tervezett projektekről, ráadásul több ezer munkahely kerül veszélybe, hiszen a már működő kereskedelmi egységek esetében sem biztos, hogy időben meghosszabbítják a működési engedélyt.
A szervezet arra kérte Vasile Dâncu miniszterelnök-helyettest, a régiófejlesztési tárca vezetőjét, hogy tekintse prioritásnak a kereskedelmi tevékenység engedélyeztetésére vonatkozó eljárás reformját. „A nagyberuházók csakis maximális törvényes keretek között hajlandóak működni, elkerülve annak kockázatát, hogy a rendkívül hatékony ellenőrző hatóságok megbírságolják őket” – hívták fel a figyelmet.
Az egyesület arra is rámutatott, hogy a képviselt áruházláncok vezetői szívesen részt vennének egy tárgyaláson az illetékes minisztérium képviselőivel, hogy közösen dolgozzák ki a leghatékonyabb stratégiát a probléma megoldására.
Az AMRCR többek között az Auchan, a Billa, a Carrefour, a Cora, a Dedeman, a Kaufland, a Lidl, a Metro, a Penny, a Praktiker és a Profi üzletláncokat képviseli. Az egyesülethez tartozó nagyvállalatok évente óriási összeggel járulnak hozzá az állami költségvetéshez, ugyanakkor ezek az ország legnagyobb munkaadói is.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!