2012. május 17., 16:592012. május 17., 16:59
Dan Nica távközlési miniszter szerint a leépítés az igazgatók kétharmadát - mintegy száz személyt - is érinti, hiszen csak így lehet elkerülni a vállalat fizetésképtelenné válását. Az elbocsátási tervet a román állami vállalt igazgatótanácsának kell jóváhagynia pénteken.
A tárcavezető szerint a posta vezetősége az elmúlt három évben jelentős adósságot halmozott fel, ezért került a csőd szélére.
Előző nap már Victor Ponta miniszterelnök is beszélt a vállalat helyzetéről. A kormányfő bejelentette: kiküldte a miniszterelnöki hivatal ellenőrző testületét, mivel a vállalat 213 millió lej adósságot halmozott fel. Ebből 103 millió lej a Versenytanács által tavaly kirótt bírság, 110 millió lejjel pedig az adóhivatalnak tartozik.
A román postának 36 ezer alkalmazottja van. Tavaly végrehajtottak már egy leépítést a vállalat veszteséges működésének megállítása érdekében. A posta 75 százalékos, többségi részvénycsomagjának tulajdonosa a távközlési minisztérium.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.