2009. szeptember 23., 10:532009. szeptember 23., 10:53
Mivel a Megyei Utak Rt. a legtöbb liciten alulmaradt, fölöslegessé vált a tanács számára. A részvénytársaság a munkák hiányában csak adósságot halmozott, így az év elején csődeljárást kezdeményeztek ellene. Csehi Árpád Szabolcs, a megyei tanács elnöke a csődbiztossal egyeztetve megpróbálja a lehető legjobb megoldást megtalálni a vállalat megmentésére.
Szerinte két lehetőség adott. Az egyik, hogy teljesen felszámolják a céget, a másik az átszervezés lenne. Az utóbbi mellett döntöttek. Így részvénycsomagként értékesítik a részvénytársaságot, mert a cég vagyonának árverezésével nem juthatnának a szükséges összeghez. Azt remélik, jelentkezik egy magánbefektető, aki képes lesz talpra állítani az egyedül már életképtelen céget.
Az új tulajdonosnak korszerű munkagépekkel kellene felszerelnie a vállalatot, így az munkálatokat nyerhetne, és képes lenne profitot termelni. Egyébként a közgyűlés tulajdonában lévő Rt. adósságai kamat nélkül elérik a 3,2 millió eurót, amely még a vállalat alaptőkéjének összegénél is nagyobb. Információink szerint egy spanyol befektető érdeklődik. Ha a tranzakciót nyélbe ütik, a tanács tulajdonában marad 300 ezer lej és a vállalati székház, amelybe az útlevélosztályt költöztetnék.
A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.