
A magyar–erdélyi gazdasági kapcsolatok bővítéséről tárgyalt kedden Varga Mihály: a nemzetgazdasági miniszter hivatalában fogadta Borboly Csabát, a Hargita Megyei Tanács elnökét és Henning László Jánost, a Kovászna megyei közgyűlés alelnökét – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2016. május 17., 19:282016. május 17., 19:28
A találkozón egyebek mellett a szakképzési együttműködésről, az uniós források határ menti régiókban történő felhasználásáról, az erdélyi termékek magyarországi elterjedésének támogatásáról és vállalkozásfejlesztésről is szó esett.
A nemzetgazdasági miniszter ismertette a magyar szakképzési rendszer átalakításának eredményeit, és szó volt arról is, milyen módon integrálhatóak az erdélyi fiatalok a hazai szakképzésbe. Borboly hangsúlyozta: kiemelt fontosságúnak tartja a Hargita megyei fiatalok szakmai képzettségének európai színvonalra emelését, ezért figyelemmel kíséri a Magyarországon zajló átalakulásokat a szakképzés területén, és úgy véli, ebbe a folyamatba érdemes lenne bekapcsolni a székelyföldi magyar nyelvű szakképzést.
A munkamegbeszélésen Varga Mihály megerősítette, hogy a magyar kormány támogatja az erdélyi termékek magyarországi terjesztését és népszerűsítését, valamint továbbra is célja – a térség gazdasági megerősítésén keresztül – a helyi magyarság szülőföldön való megmaradásának elősegítése.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!