
Fotó: Kristó Róbert
Átláthatóbb, egyszerűbb közbeszerzési rendszer lehet Romániában, ha a parlament megszavazza az e heti kormányülésen már elfogadott közbeszerzési törvénycsomagot.
2015. október 30., 15:472015. október 30., 15:47
2015. október 30., 17:432015. október 30., 17:43
Ladányi László Zsolt, a közbeszerzésekkel foglalkozó országos hatóság főtitkára a Krónika megkeresésére elmondta, a héten elfogadott országos közbeszerzési stratégia kormányhatározattal érvénybe lép, viszont a négy tervezetet tartalmazó csomag parlamenti vitája még most kezdődik, és a törvényhozók számos módosítást eszközölhetnek.
A szakpolitikus emlékeztetett, hogy már tavaly új európai uniós irányelvek jelentek meg a közbeszerzéssel kapcsolatban, ezeket két éven belül kell belefoglalni az országos törvénykezésekbe, azt viszont a tagországokra bízták, hogy egy vagy több jogszabályt fogadnak el. Románia úgy döntött, négy tervezetet dolgoz ki, mert a visszajelzések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy egyszerűsíteni kell törvényeket.
Négy tervezet
A jelenleg is érvényben levő jogszabályra általában az a panasz, hogy túl sok cikkelyt tartalmaz, amit túl sokszor módosítottak, ezért nehézkes az alkalmazása, mondta a szakember. A négy törvénytervezet éppen a könnyebb alkalmazhatóságot teszi lehetővé, az alkalmazási módszertan is érthetőbb lesz, a különböző útmutatókat pedig online fogják közzétenni, ecsetelte Ladányi László Zsolt.
A négy tervezet közül az első a klasszikus közbeszerzési törvény, de külön jogszabály mondja ki majd az ágazati beruházások, például a közlekedési vagy energetikai fejlesztések közbeszerzését, a harmadik törvény a koncessziókról szól, a negyedik pedig az óvásokat elbíráló hatóság tevékenységét szabályozza.
Ladányi kifejtette, a stratégia egyik hozadéka, hogy létrehoztak egy új intézményt, a közbeszerzéseket felügyelő hatóság és a pénzügyminisztérium közbeszerzéseket ellenőrző osztálya megszűnt, ezek helyett létrejött a Közbeszerzési Hatóság, ennek a rendszerét most alakítják. Azzal is egyszerűsítették a tevékenységét, hogy ezentúl nem fognak minden közbeszerzési dokumentációt előre leellenőrizni, hanem ezt csak szúrópróbaszerűen, vagy csak a fontos és nagy értéket jelentő közbeszerzések esetében teszik.
Nemcsak az ár számít
Jelentős módosítás lehet, hogy a legjobb ár – legjobb minőség (value for money) szempontot is figyelembe lehet majd venni a versenytárgyalások elbírálásánál, ami nem zárja ki, hogy végül mégiscsak a legkisebb árat ajánló céget választják ki.
„Ez nagyobb felelősséget jelent, de el kell jutnunk oda, hogy ezt felvállaljuk, hiszen igaz, hogy a legkisebb ár a legkevésbé támadható, nincsenek a kiválasztás során szubjektív tényezők, de ha hosszú távra tervezünk a minőséget is szem előtt kell tartani” – magyarázta a Hargita megyei politikus, aki egyúttal fontosnak tartja, hogy keresik a megoldást a közbeszerzési szakemberek képzésére, és az önálló szakmaként való elismertetésére, hiszen nagy felelősséggel járó munka, és a vidéki önkormányzatoknál nagyon kevesen foglalkoznak ezzel.
Az érintettek szerint előrelépés
Az új törvény mindenképpen előrelépést jelent – fogalmazta meg kérdésünkre Borboly Csaba. A Hargita megyei önkormányzat elnöke emlékeztetett, hogy eddig is két odaítélési feltétel volt, a legalacsonyabb ár és a gazdaságilag legelőnyösebb ajánlat közül lehetett választani. „Sajnos mindenki az egyszerűbbet választotta, vagyis a legalacsonyabb árat, mert nehéznek, kikezdhetőbbnek tartotta a másikat. A legalacsonyabb ár most is megmaradt” – részletezte Borboly Csaba.
Szerinte a tervezetben előrelépést jelent az, hogy tartalmazza az EU-s irányelvben szabályozott lehetőséget, miszerint a hatóság közvetlenül fizethet az alvállalkozónak. Ez eddig nem volt lehetséges. „Ezt már 2014-ben be lehetett volna vinni az országos közbeszerzési törvénybe, mert akkor megelőzhették volna sok kis cég csődbe jutását” – szögezte le a tanácselnök.
Borboly Csaba abban bízik, hogy a parlamenti vita csak erősíteni fogja az új jogszabály előnyös előírásait. Mint mondta, amint a törvény életbe lép, a Hargita megyei önkormányzat készít egy összehasonlító táblázatot, kiemelve benne az előnyöket, változásokat, és átadja azt a Hargita megyei hatóságoknak, vállalkozóknak, alintézményeinknek. „Úgy értékelem, hogy ezzel az új törvénnyel megint EU-konformmá válnak a közbeszerzéseink. Reménykedve várjuk a végső változatot a parlamenti vita után” – összegezte az elöljáró.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!