
Folytatódott a világ légiutas-forgalmának erős bővülése a Nemzetközi Szállítási Szövetség (IATA) adatai szerint, az értékesített utaskilométerben mért teljesítmény 7,1 százalékkal nőtt az idén januárban az előző év azonos időszakához viszonyítva.
2016. március 10., 13:162016. március 10., 13:16
A montreáli székhelyű szervezet 2015-re még átlagos 6,5 százalékos utasforgalom-bővülést regisztrált. Az IATA szerdai közleményében ismerteti: a légitársaságok 5,6 százalékkal növelték a kapacitásukat, az átlagos töltöttség pedig 78,8 százalék lett, 1,1 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban.
Az IATA elemzése szerint a gazdaság vártnál lassabb fejlődése ellenére továbbra is nagy az igény az utazások iránt, és a 2016-os bővülés mértéke az előző évihez hasonló lehet. A folyamatot az alacsony kerozinárak is segítik.
A legnagyobb bővülést meglepetésre nem a közel-keleti, hanem afrikai régióból jelentették, itt 12,1 százalékkal nőtt az utasforgalom, míg a tavaly szinte egész évben leggyorsabban növekedő közel-keleti társaságok 10,9 százalékos forgalombővülést mértek. Ázsia–Óceániában 10,3, Európában 4,2, Észak-Amerikában pedig 2,4 százalékos bővülésről számoltak be.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!