Hirdetés

Egyre mélyül a romániai bérszakadék

A gazdasági növekedés kihat az emberek jövedelmére és vagyongyarapodására, azonban egyre mélyül a különbség a legszegényebbek és leggazdagabbak között, ennek mértéke meghaladja az uniós átlagot – jelentette ki Valentin Lazea. 

Bálint Eszter

2016. március 10., 16:142016. március 10., 16:14

2016. március 10., 17:112016. március 10., 17:11

A Román Nemzeti Bank (BNR) vezető közgazdászának nyilatkozata olyan kontextusban hangzott el, hogy szerdán az Európai Bizottság a Romániáról szóló országjelentésben arra hívta fel a figyelmet, Románia élen jár az Európai Unióban a gazdasági növekedés tekintetében – de ezzel egyidőben a szegénységi toplista élén is ott találjuk, „ami arra világít rá, hogy a bővülés nem válik a polgárok hasznára, így az Európai Bizottság azt nem tudja bátorítani”.

Lazea ennek kapcsán azt mondja, nem igaz, hogy a gazdasági növekedés nem látszik meg a lakosság életszínvonalán, hiszen nem lehet összehasonlítani annak mostani szintjét a 10–15 évvel ezelőttivel. „Az egyenlőtlenség nőtt. Nálunk a legnagyobb európai uniós viszonylatban. Az első 20 százalék és az utolsó 20 százalék között az arány 7,2 az egyhez, miközben az uniós átlag öt az egyhez. Gondban vagyunk. Az egyenlőtlenség nagy, és egyre nő, az emberek pedig ezt látják, és ellenzik” – magyarázta a jegybank vezető közgazdásza.

Rámutatott továbbá, hogy a romániai fizetések továbbra is alacsony szinten mozognak, mivel ez az ország egyetlen előnye a környező országokkal szemben, hiszen az állam nem teremt olyan kedvező feltételeket a befektetőknek, mint amilyen a jó minőségű infrastruktúra, a fejlett kutatás-fejlesztés, illetve a stabil és előrelátható gazdasági helyzet lenne.

Az országjelentés kapcsán Lazea úgy fogalmazott, hogy az egyszerre mutat rá a pozitív dolgokra és a kockázatokra. A kockázatok közül egyebek mellett a hitelecseretörvényhez hasonló kezdeményezéseket említette. A jegybanki szakértő ugyanakkor úgy látja, hogy a román gazdaság növekedését nem fiskális és monetáris politikákkal lehet a jövőben stimulálni, a további bővüléshez szerkezeti reformokra lesz szükség, ezek segítségével szerint a jelenlegi 2,8–3 százalékos éves növekedést 4,5-5 százalékra lehetne feltornázni. „Ez nehéz, erőfeszítéseket igényel, nem hoz szavazatot, de  – ahogyan arra az Európai Bizottság is palástolva felhívja a figyelmet – Romániában már nincs tér monetáris és fiskális serkentőkre” – szögezte le Valentin Lazea.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés