
Sovány vigasz: olcsóbbak lettek a citrusfélék és a burgonya
Fotó: Gecse Noémi
Az alapvető szükségleti cikkek – mint például az alapélelmiszerek, üzemanyagok, az energia, a tömegközlekedési bérletek vagy a kábeltévé – drágultak a leginkább 2017 júniusa és 2018 júniusa között – mutat rá friss, az Országos Statisztikai Intézet (INS) által közölt adatsorok alapján készített elemzésében a Mediafax hírügynökség.
2018. augusztus 21., 14:092018. augusztus 21., 14:09
Az éves szintű infláció 5,4 százalékos volt, és úgy tűnik, a pénzhígulás üteme alacsony volt a létfenntartás költségeinek valós növekedéséhez mérten. Például a villanyáram ára 16,9 százalékkal, a földgázé 10 százalékkal, az üzemanyagoké 17,4 százalékkal, a cigarettáé 7,2 százalékkal, a vajé 21,2 százalékkal, a tojásé 13,5 százalékkal nőtt, miközben a zöldségkonzervek 12,9 százalékkal, a friss gyümölcsök 11 százalékkal, a tej pedig 5,4 százalékkal drágult.
Ugyan 5 százaléknál kisebb mértékben drágult a bab és a többi hüvelyes, 4 százalékkal a hús, a túró, 3,9 százalékkal a húskonzerv, 3,5 százalékkal a baromfihús, 3,5 százalékkal az egészségügyi szolgáltatások, 3,4 százalékkal a fagyasztott hal, 2,8 százalékkal a sertéshús, 2,5 százalékkal a sör és 2,8 százalékkal a tömegközlekedés, de ezek az áremelkedések is mind-mind erős hatással bírtak a háztartások költségvetésére.
Amint arról korábban beszámoltunk, az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat a román statisztikai intézetnél ugyan alacsonyabb, 4,7 százalékos inflációs rátát mért Romániában idén júniusban, ám még ezzel az értékkel is immár ötödik hónapja annak, hogy nálunk nőttek a leggyorsabb ütemben az árak.
Mint ismert, látva a gazdaság alakulását, a Román Nemzeti Bank (BNR) májusban a korábban közölt 3,5 százalékról 3,6 százalékra emelte 2018-as inflációs előrejelzését. 2019-re 3 százalékos pénzhígulást vetített előre, 10 százalékponttal kisebbet, mint korábban.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!