
Egymilliárd lejes bevételre számítanak összesen a leárazásokkal járó fekete péntek mozgalomban résztvevő romániai internetes és hagyományos üzletek, amelyek közül több azt ígéri, hogy hétvégén akár 95 százalékos kedvezménnyel is meg lehet majd vásárolni termékeit.
2015. november 19., 17:082015. november 19., 17:08
A legtöbb romániai cég ezen a hétvégén, november 20–22. között bonyolítja le, illetve indítja el fekete péntek akcióját, az egyik legnagyobb reklámkampánnyal pedig a kínálatát egyre nagyobb mértékben szélesítő online eMag áruház készül, de leárazásokat kínál többek között a Mobexpert bútorüzlet, a Mareea turisztikai ügynökség és a szintén internetes, könyveket, divatcikkeket, parfümöket kínáló Elefant.ro is.
A hazai elektronikus fizetési szektorban piacvezető NETOPIA mobilPay cég felmérése szerint az idei fekete péntek alkalmából mintegy 30 százalékkal többet fognak költeni a vásárlók online, mint az előző évben: becslésük szerint az interneten keresztül fizető ügyfelek átlagosan 460 lejre vásárolnak majd a 2014-es 340 lejhez képest. Közleményükben azt is kiemelték, hogy ez a 460 lej éppen kétszerese annak, mint amennyit az év többi részében átlagosan online költenek a romániai polgárok.
Bitcoinnal is lehet fizetni
Antonio Eram, a NETOPIA mobilPay alapítója és vezérigazgatója úgy véli: a hazai fogyasztás alakulását legpontosabban az elektronikus kereskedelem tükrözi. „A fogyasztókra egyre jellemzőbb a pénzügyi stabilitás, ami további vásárlásra ösztönzi őket” – magyarázta az igazgató, aki szerint jó jel, hogy a lakosok többet költenek idén, mint tavaly.
Az idei lesz egyébként az első fekete péntek Romániában, amikor az ügyfelek digitális pénznemmel, bitcoinnal is fizethetnek a NETOPIA partnerkereskedőinél. A cég felméréséből az is kiderült, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is Bukarestben bonyolítják le a vásárlások több mint felét, a sorban pedig Kolozsvár, Temesvár és Brassó következik 3–5 százalékos részesedéssel. Meglátásuk szerint legtöbben számítógépes, illetve elektronikai termékeket, divatcikkeket, kozmetikumokat, lakberendezési tárgyakat, könyveket és repülőjegyet, illetve turisztikai csomagokat vásárolnak majd.
Óvatosságra int a fogyasztóvédelem
A fekete péntekre nemcsak a minél nagyobb bevételben reménykedő boltok készülnek, az európai fogyasztóvédelmi központ romániai kirendeltsége ugyanis óvatosságra inti a fogyasztókat. Az intézmény azt ajánlja, hogy ne engedjék magukat túlságosan elkápráztatni az alacsony áraktól, és vásárlás előtt alaposan tájékozódjanak az áruházat és a terméket érintő információkról. A szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy az árkedvezmény mértékét nem lehet tetszőlegesen meghatározni, ugyanis a szabályok szerint ez mindenképp kisebb kell hogy legyen az adott boltban az elmúlt 30 napban – az akció előtt – megadott legkisebb árnál.
Azt is előírják ugyanakkor, hogy az üzletekben jól láthatóan fel kell tüntetni a régi és az új, csökkentett árat is. A hagyományos üzletek esetében csak a hibás termékeket lehet kicserélni vagy az árukat visszaváltani, viszont az online áruházakban bármilyen cikket vissza lehet küldeni a termék átvétele után számított 14 naptári napon belül, az ügyfélnek pedig nem kell megindokolnia döntését.
A fekete péntek akcióból rendszerint az eMag internetes áruház jön ki a legjobban, a vállalkozás pedig idén is csillagászati bevételre számít. Iulian Stanciu vezérigazgató úgy nyilatkozott: arra számítanak, hogy az eMag és a hozzájuk tartozó Flanco összesen 650 ezer akciós terméket fog eladni, ez pedig 205 millió lejes jövedelmet hoz majd.
Stanciu arra számít, hogy a fekete péntekhez köthető eladások értéke országos szinten eléri az egymilliárd lejt, az eMag és a Flanco részesedése pedig körülbelül 30 százalékos lesz. A Flanco egyébként már ötödik alkalommal szervezi meg az akciót, ígéretük szerint pedig hétvégén 80 százalékos leárazással kínálják több mint 400 ezer terméküket.
Olcsó nyaralást kínálnak jövő évre
Tizenkét napig tartó leárazással készül a Mobexpert, amely péntektől egészen december elsejéig 50 százalékos kedvezményt biztosít a bútorokra, lakberendezési tárgyakra. Ennél szerényebb akcióval várja vásárlóit az Elefant.ro internetes áruház, amelyben csak pénteken lehet kedvezményes árú termékeket beszerezni, a csomagokat viszont három napig ingyenesen lehet átvenni a kiszállítási helyszínekről. Hatvan százalékig terjedő kedvezményeket ígér a 2016-os nyári szezonra megvásárolható üdülési csomagokra a Mareea utazási ügynökség, amelynél ugyancsak kizárólag pénteken érvényesek a kedvezmények.
Az érdeklődők a román, a görög, a bulgár, a török, a spanyol és a horvát tengerpartra válthatnak jegyet online, telefonon vagy az irodákban személyesen. Marius Usturoiu, a Mareea menedzsere kifejtette: a leárazások nyomán egy görögországi, hétéjszakás, reggelit magába foglaló nyaralás személyenként 160 helyett 64 euróba kerül. Szintén Görögországba, egy hétéjszakás, all inclusive-típusú üdülésért ugyanakkor 534 helyett 310 eurót kell fizetni. Aki Bulgáriába akar utazni, annak pénteken – a reggelit magába foglaló – egy éjszakáért 27 helyett 12 eurót kell fizetnie, míg a román tengerpartra, öt éjszakára személyenként 236 lejért lehet majd elutazni az eddigi 378 lej helyett.
Óriási, 90 százalékos árkedvezményt ígér a legnagyobb hazai online ruhaüzlet, a Fashiondays.ro, amely pénteken mintegy 600 ezer, több mint ezer márkához tartozó divatcikket kínál. Két alkalomra osztja az idei fekete pénteket a Metro áruházlánc, amely ezen a hétvégén, valamint november 26–29. között is leárazásokra készül. A szupermarketekben 70 százalékkal olcsóbban lehet elektronikai és háztartási cikkeket vásárolni, 40 százalékos kedvezmény érvényes a játékokra, 30 százalékkal kerülnek kevesebbe a sporttermékek, és 20 százalékkal árazták le a szerszámokat.
A legnagyobb, 95 százalékos árkedvezményeket a Cel.ro internetes áruház ígéri, amelyben egyes termékeket egy lejért kínálnak ezen a hétvégén. A fekete péntek során a Cel.ro-n kizárólag online lehet rendelni, a telefonvonalakat lezárják erre az időszakra, ugyanakkor az üzlet bemutatótermei is zárva lesznek. Követendő példát mutat a fekete péntek mozgalom kapcsán az elektronikus termékeket árusító Gadgetworld.ro online bolt, amely bevételeinek 3 százalékát a bukaresti Colectiv klubban három hete történt tűzvész áldozatainak megsegítésére fordítja. A kezdeményezők reményei szerint más üzletláncok is követik példájukat.
Veszteségesek egyes üzletek
Egy másik felmérés szerint az online áruházak forgalma a fekete pénteken tízszeresére is emelkedhet egy átlagosan hónaphoz képest. Az elektronikus kereskedelmi platformokkal foglalkozó Teamshare összeállítása arra is rámutatott, hogy a kedvezményes időszak rendkívül megterhelő azoknak a boltoknak, amelyek digitálisan nem felkészültek a forgalom ilyen szintű növekedésére.
Mint kiderült: ez főként azoknak a cégeknek okoz problémát, ahol ugyan online bonyolítják le a rendelést, de a számlákat manuálisan állítják össze és nyomtatják ki – ennek elkerülésére egy minden tevékenységet összehangoló software-re lenne szükség. A felmérést készítő vállalkozás meglátása szerint ez akár veszteséget is okozhat egyes internetes áruházaknak.
Ugyancsak a veszteségesség lehetőségére hívja fel a figyelmet Bogdan Mihalcea, az Apple-termékeket árusító iCentre Románia menedzsere, aki szerint nem mindegyik üzlet engedhetné meg magának az óriási leárazásokat, de a feketepéntek-mozgalom olyannyira nagy lett Romániában is, hogy mindenkinek muszáj csatlakoznia hozzá.
„Gyakran előfordul, hogy a gyártónak vagy a kereskedőnek saját zsebükből kell állniuk a veszteséget. A nagy áruházláncoknak ezzel szemben az akció jó alkalom arra, hogy kiürítsék raktáraikat, és új árukat vásárolhassanak” – magyarázta a szakember. Mihalcea szerint egyébként ilyenkor az emberek nem azért vásárolnak, mert szükségük van valamire, hanem inkább a marketingkampányok hatására.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!