
2009. szeptember 07., 10:532009. szeptember 07., 10:53
A magyar gazdaságban már a jövő év első negyedében megkezdődik a növekedés, és – főleg a magára találó feldolgozó szektor révén – a 2010-es évben nőni fog a magyar nemzeti össztermék (GDP) az egyik vezető londoni befektetési csoport pénteken megjelent legújabb előrejelzése értelmében. Ez a cég szerint is jóval kedvezőbb az eddigi általános citybeli konszenzusnál. A Bank of America–Merrill Lynch (BoA-ML) londoni befektetési részlegének friss negyedéves feltörekvő piaci prognózisa szerint a felzárkózó térség egészére jellemző, hogy „drámaian” javul a külső fizetési helyzet, az egyes országok költségvetési sebezhetősége ugyanakkor nőtt.
A mezőnyből azonban két ország tűnik ki, amelyek mindkét fronton javulást mutatnak: Magyarország és Románia. A BoA-ML londoni elemzői szerint Magyarország a gazdasági teljesítmény szempontjából már túljutott a legnehezebb időszakon, és 2010 elején jó eséllyel megindul a növekedés.
A Bank of America–Merrill Lynch a jövő év első negyedére a GDP 1,5 százalékos reálnövekedését jósolja. A növekedés a ház szerint az év során folyamatosan gyorsulni fog: 2010 második negyedében a BoA-ML londoni elemzői 3,3 százalékos, a harmadik negyedévben 3,9 százalékos, a negyedikben már 4,7 százalékos GDP-pluszt várnak Magyarországon.
Az éves szintű növekedés a prognózis szerint a jövő év harmadik negyedében kezdődik, amikor az idei azonos időszakhoz képest 1,4 százalékkal nagyobb GDP-értéket valószínűsít a cég. Az elemzés 2010 negyedik negyedére 3,3 százalékos éves összehasonlítású magyarországi gazdasági növekedést vár.
A Bank of America–Merill Lynch forgatókönyve szerint a magyar gazdaság 2010 egészében összesen 0,2 százalékkal növekszik az idei évre várt 6,6 százalékos visszaesés után, és csak a szigorú költségvetési és pénzügy-politikai elegy akadályozza az ennél robusztusabb fellendülést.
Az elemzéshez fűzött táblázatos kimutatásból kitűnik, hogy az új prognózis jóval kedvezőbb a citybeli konszenzusos átlagnál, amely 2010 egészére még 0,7 százalékos magyarországi GDP-mínuszt valószínűsít. 2010 végére valószínűleg az 1,5–2 százalékos sávba sikerül süllyeszteni az éves inflációt, állítják a befektetési csoport szakemberei. A forintra a cég elemzői 235–264 közötti árfolyamsávot jósolnak a következő 12–15 hónapra, és azzal számolnak, hogy a jegybanki alapkamat 2010 végéig 5,50 százalékra csökken.
A Bank of America–Merrill Lynch szerint – főleg a belső kereslet összeomlása nyomán – látványosan javul a külső mérleghelyzet. A cég a külkereskedelmi mérlegben „minden eddiginél nagyobb”, 4-5 százalékos GDP-arányos többletet vár idén. Ennek alapján a ház számításai szerint 3,5 százalék körüli folyómérleghiány valószínű 2009-ben.
Közép-Kelet-Európára más nagy londoni házak is mind kedvezőbb prognózisokat adnak ki, de a Cityben eddig elsősorban Lengyelország növekedési teljesítményét dicsérték. A Lombard Street Research nevű londoni gazdaságelemző ház éppen e héten kiadott átfogó térségi helyzetértékelése szerint a lengyel gazdaság „a fénylő pont” nem csupán a közép-kelet-európai régióban, de egész Európában, és globálisan is azon néhány gazdaság közé tartozik, amelyeknek sikerült elkerülnie a recessziót.
A londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) ugyanakkor még romlásra is számít a működési területéhez tartozó, tágabb értelemben vett kelet-európai országcsoportban.
Az EBRD már legutóbbi, májusban kiadott átfogó előrejelzésében 5,2 százalékos visszaesésre rontotta a 30 tagállamra adott, 2009-re szóló összesített GDP-jóslatát a januári prognózisban szereplő 0,1 százalékos növekedés helyett.
Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.
Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.
Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.
Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.
A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.
„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.
Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.
Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.
A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.
Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.