
Az előzetes bejelentésekkel ellentétben mégsem terjesztette be hétfőn a parlament elé a kormánykoalíció a közalkalmazottak egységes bérezését célzó törvénytervezetet.
2017. április 11., 11:022017. április 11., 11:02
Vasárnap este egy televíziós interjúban Lia Olguța Vasilescu munkaügyi miniszter még arról beszélt, hogy a jogszabályjavaslatot másnap benyújtják, csak azt előbb a kormánykoalíció szenátorai is ellátják kézjegyükkel. A képviselők már korábban aláírták. Ugyanakkor hétfő délutánra összehívták a két kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) parlament frakcióinak együttes ülését, ennek bejelentett célja pedig az volt, hogy ismertetik a törvénytervezetet annak beterjesztése előtt.
Röviddel az ülés előtt azonban Liviu Dragnea, a PSD-elnöke közölte, nem akarja, hogy még a nap folyamán benyújtsák a jogszabályjavaslatot. „Nem. Én nem akarom ma benyújtani. Még maradjon egy hetet, jusson el a frakciókba, hozzuk nyilvánosságra a sajtóban is, hogy mindenki mondjon róla véleményt\" – válaszolta a képviselőház elnöke, amikor az összesereglett újságírók arról faggatták, hogy a bejelentéseknek megfelelően beterjesztik-e a döntéshozók elé a jogszabályjavaslatot. A Román Nemzeti Bank (BNR) közben a hétvégén újfent arra figyelmeztetett, fenntartható béremelések nélkül fennáll a veszély, hogy a kormány „az egyik kezével ad, de a másikkal el is fogja venni\".
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!