2011. december 20., 08:522011. december 20., 08:52
„Bár 2011 folyamán jelentősen nőtt a földgáz és a villanyáram ára, a termelők mostanáig 2 százaléknál nagyobb mértékben nem drágítottak, ami pedig azt jelenti, hogy veszteségre termelnek. Így tehát az egyik rendelkezésükre álló megoldás a húsipari termékek árának emelése lehet még a jövő év első hónapjaiban. Megtehetik ugyanakkor azt is, hogy gyengébb minőségű, így olcsóbb nyersanyagot használnak fel” – vázolta a lehetőségeket a Romalimenta elnöke.
A pékipari termékek drágulására egyelőre nem kell számítani – nyugtatja eközben a kedélyeket Aurel Popescu, a ROMPAN pékipari munkáltatói szövetség elnöke. „Márciusig nem számítunk drágításokra. A jövő év folyamán pedig akkor kerülhet sor áremelésre, ha drágul a búza, de a drágítást a földgáz és a villanyáram árának emelkedése is befolyásolhatja” – fogalmazta meg a pékipari munkáltatók képviselője. Mint arról beszámoltunk, az idén jó volt a gabonatermés, jövőre azonban az őszi aszály miatt korántsem fényesek a kilátások.
| Csökkenhet az elkövetkező időszakban az üzemanyagok ára, ami jól is jönne – vélik az X-Trade Brokers brókercég romániai elemzői. Meglátásuk szerint azonban nem várható lényegi változás, a benzin töltőállomási ára mintegy 1-2 százalékkal lehet alacsonyabb az elkövetkező időszakban. Ahhoz hogy ennél nagyobb mértékben csökkenteni lehessen az üzemanyagárakat, a kőolaj világpiaci árának további csökkenésére lenne szükség, vallják a szakemberek, akik szerint azonban erre csak rövid távon van esély. A kőolaj világpiaci ára december elejétől 4,6 százalékkal csökkent, miközben a lej 2,8 százalékkal gyengült a dollárhoz viszonyítva. |
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.