Parlamenti vizsgálóbizottság összehívását fontolgatja a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea, mivel szerinte a 2017-es költségvetésben 10 vagy akár 14 milliárd lejes hiány is van.
2017. január 09., 10:182017. január 09., 10:18
2017. január 09., 15:072017. január 09., 15:07
Dragnea azt mondta az Agerpres szerint România TV műsorában, a vizsgálóbizottság összehívását az indokolja, hogy „ami a Pénzügyminisztériumnál történt, az illegális”.
„Ők papíron, valószínűleg bizonyos döntéshozók ígéretei alapján, hozzávetőlegesen kiszámolták, hogy Románia bevétele 2016 végére közel hárommilliárddal növekszik. Ennek alapján készítettek egy pozitív kiegészítést november 23. körül. A december 31-ei számok viszont azt mutatják, hogy a bevétel 10 vagy 14 milliárddal kisebb” – jelentette ki a PSD elnöke, aki szerint „ez teljesen törvényellenes”.
„Aki hazudott ezekkel a számadatokkal kapcsolatban, ami még sosem történt meg Romániában, annak fizetnie kell majd” – tette hozzá Dragnea a România TV műsorában. Szerinte a kormányfőnek, a pénzügyminiszternek, az európai alapok minisztériuma vezetőjének, az adóhatóságnak és a Pénzügyi Tanács vezetőjének kell mindezekről magyarázattal szolgálnia. „Abban a helyzetben vagyunk, hogy Románia 2017-es büdzséjében 10 milliárd lejes hiány van, amit természetesen fedezni fogunk, de ezt a tízmilliárdot más jó dolgokra lehetett volna fordítani” – tette hozzá Dragnea.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
szóljon hozzá!