
A gépkocsi-regisztrációs adónak, illetve környezetvédelmi bélyegilletéknek is nevezett állami hozzájárulás módosításán dolgozik a Környezetvédelmi Alap és a környezetvédelmi minisztérium által összeállított szakértői csoport – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Jakab István, az alap áprilisban kinevezett vezetője.
2016. május 09., 16:162016. május 09., 16:16
Az RMDSZ szakpolitikusa úgy fogalmazott: figyelembe veszik a parlamentben elhangzott javaslatokat is, de igyekeznek saját, eredeti törvénymódosító csomagot kidolgozni. A honatyák az elmúlt időszakban egyebek mellett azt vetették fel, hogy az illetéket foglalják bele az útadóba vagy az üzemanyag árába, ugyanakkor az is felmerült, hogy alakítsák át külön állami illetékké, amit évente kell befizetni.
„Meglátásom szerint a környezetvédelmi bélyegilleték jelenlegi formájában megfelelő, de mégis úgy kellene átgondolni az illetéket, hogy az a környezetszennyezés arányával egyenesen növekedjen az autótulajdonosok számára” – fogalmazott Jakab István. Január elseje és március vége között egyébként 168 millió lej folyt be a Környezetvédelmi Alapba a bélyegilletékből.
Tavaly februárban Graţiela Gavrilescu akkori környezetvédelmi miniszter beszélt arról, hogy tervbe vették a regadóra vonatkozó jogszabály módosítását, ez azonban leghamarabb 2016-ban valósulhat meg a gyakorlatban. Az autóvásárláskor fizetendő illeték a kilenc évvel ezelőtti bevezetése óta számos alkalommal módosult, a lakosság azonban egyik változattal sem volt teljes mértékben elégedett, hiszen egyik hozzájárulás sem követte maradéktalanul azt az elvet, miszerint a környezetszennyezőbb jármű után kell többet fizetni. A 2013 márciusától hatályba lépett környezetvédelmi bélyegilleték leginkább a használtautó-piacot érintette hátrányosan a tranzakciók után kirótt tetemes illeték miatt.
A környezetvédelmi bélyegilletéket egyszer, a jármű bejegyzésénél vagy átíratásánál kell kifizetni. Az illeték értéke kisebb a régi autók esetében, a kormány szerint ugyanis ezek a járművek kevesebb ideig fogják szennyezni a környezetet, mint az új gépkocsik. Az adót alapvetően a gépjárművek szén-dioxid-kibocsátása alapján számolják ki, és a korábbi 30 százalék helyett teljes egészében ez számít az illeték kiszámítási alapjául.
Néhány éve még arról volt szó, hogy a befolyt összegből a környezetvédelmi jellegű beruházásokat finanszírozzák: infrastrukturális, vízvezeték-építési és csatornázási munkálatokat, megújulóenergia-parkok építését, valamint a Zöld Ház és a roncsautóprogramot. Ehhez képest 2014-ben bejelentették: az összegből a jogtalanul begyűjtött gépkocsi-regisztrációs adókat fizetik vissza a magán- és jogi személyeknek.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!