Hirdetés

Dohánypiaci szigor: ijesztőbb képek, betiltják a mentolos cigarettát

Megerősítette a dohánytermékekről szóló uniós irányelv rendelkezéseinek érvényességét szerdai ítéletében az Európai Unió Bírósága, amely kimondta, hogy jogszerű a csomagolás széles körű egységesítése, a mentolos ízesítésű cigaretták jövőbeli tilalma, valamint az elektronikus cigarettákra vonatkozó új szabályozás is. 

Hírösszefoglaló

2016. május 04., 15:452016. május 04., 15:45

2016. május 04., 17:322016. május 04., 17:32

Amint arról korábban írtunk, az irányelv egyes rendelkezéseit Lengyelország, valamint a Philip Morris International és a British American Tobacco dohányipari vállalat támadta meg az európai uniós bíróságon.

A 2014-ben elfogadott szabályozás célja, hogy a dohányzás kevésbé legyen vonzó, elsősorban a fiatalok számára. Az irányelv előírja, hogy minden cigarettacsomag felületének 65 százalékán fényképes egészségügyi figyelmeztetést kell elhelyezni, valamint betiltja a jellegzetes ízt adó, ezáltal a cigarettát vagy a sodrásra szánt dohányt a fiatalok számára vonzóbbá tevő ízesítéseket és a 20 szálnál kevesebbet tartalmazó csomagok forgalmazását. A mentolos ízesítés 2020-ban szűnik meg.

A törvény értelmében emellett gyógyszerként kell szabályozni az olyan elektromos cigarettát, amelynek gyártója a dohányzásról való leszokást ígéri. Ellenkező esetben a termék a dohánytermékekre vonatkozó szabályozás alá esik.

Szerdai ítéletében a luxembourgi törvényszék megerősítette az irányelv érvényességét és megállapította, hogy a bíróságon megtámadott rendelkezések célja, hogy védjék a fogyasztókat a dohányzáshoz kötődő kockázatokkal szemben, és ezek nem lépik túl a célkitűzés megvalósításához szükséges mértéket.

Az Európai Unió legnagyobb dohánytermék-gyártójának és második legnagyobb dohánytermelőjének számító Lengyelország álláspontja szerint a mentolos ízesítésű cigaretták teljes tilalma komoly gazdasági következményekkel járna. A bíróság azonban úgy véli, hogy a tilalom elősegíti a dohánytermékek belső piacának zavartalan működését, ezzel együtt pedig az emberi egészség magas szintű védelmének biztosításához is megfelelő.

A dohánytermékek címkézésének és csomagolásának egységesítésével kapcsolatban a bírói fórum kimondta, hogy az uniós szervek a jogalkotási folyamat során nem lépték túl az alkalmas és szükséges mértékből eredő korlátokat. Az elektronikus cigarettákról a bíróság megállapította, hogy ezen termékek objektív jellemzői eltérnek a dohánytermékekéitől. Következésképpen az uniós jogalkotó nem sértette meg az egyenlő bánásmód elvét azzal, hogy e cigarettákra eltérő,  a dohánytermékekénél kevésbé szigorú jogi szabályozást írt elő.

A hivatalos tájékoztatás szerint tizennégy évvel az előző irányelv bevezetése után még mindig a dohányzás a legfőbb megelőzhető halálok az Európai Unióban. Az évek óta zajló dohányzásellenes lépéseknek köszönhetően a dohányzók aránya (a 2002-ben 15 tagállamból álló Unióban) 40 százalékról (a 2015-ben 28 tagú Unióban) 26 százalékra csökkent.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés