Hirdetés

Csütörtökön nyílik meg az udvarhelyi Őszi Vásár

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Több mint százötven standon, sátorban, pulton kínálják majd termékeiket a vállalkozások a csütörtöktől vasárnapig tartó 24. Őszi Vásáron, Székelyudvarhelyen. 

Dósa Ildikó

2016. szeptember 28., 19:402016. szeptember 28., 19:40

„A nemzetközi kiállítás és vásár huszonnégy évvel ezelőtt azzal a céllal jött létre, hogy fellendítse Udvarhelyszék gazdasági életét” – idézte fel a beharangozó sajtótájékoztatón Orosz-Pál Levente főszervező. Újdonságként pedig bejelentette egy tizenöt főből álló lengyelországi küldöttség érkezését, melynek tagjai a meghívott magyarországi vállalkozókkal együtt megosztják tapasztalataikat az üzleti szféra helyi képviselőivel, de a találkozó együttműködési lehetőségeket is jelent a résztvevőknek.

„Ezek az ünnepek arra jók, hogy felmérjük helyzetünket, és innen induljunk tovább. A régióban csak együttműködéssel lehet továbbfejlődni” – vélekedett Orbán Árpád alpolgármester. Hozzátette, hogy a rendezvénytől ezúttal is jó hangulatot és gyümölcsöző gazdasági kapcsolatokat várnak. Bíró Barna Botond, a Hargita Megyei Tanács alelnöke szerint a rendezvénysorozat méltán nevezhető a Székelyföld legrangosabb gazdasági eseményének, ezért a megyei tanács felelőssége, kötelessége, sőt hivatása, hogy támogassa azt. Barabás Csaba, a Hargita Megyei Fejlesztési Ügynökség vezetője az Őszi Vásárt méltatva emlékeztetett, nem sok, húsz évnél régebbi sikeres rendezvény létezik térségükben. A megyei tanács standjánál ebben az évben a fiataloké a főszerep – tette hozzá. 

A rendezvénysorozatot csütörtökön 11 órakor nyitják meg a városi sportcsarnok előtti téren, majd 14 órakor a városháza Szent István termében üzleti konferenciára és pályázati kerekasztal-beszélgetésre várják az érdeklődőket. A Szent István teremben, valamint az esketőteremben 17 órától lehetőség nyílik a B2B találkozóra, ahol a helyi vállalkozók lengyelországi és magyarországi üzletemberekkel ismerkedhetnek.

A városi sportcsarnokban pénteken 10 órától vasárnap 18 óráig közel húsz kiállító termékeit tekinthetik meg a vásárlátogatók. A csarnok mellett idén is személygépkocsikat, illetve autós kellékeket állítanak ki. A minifocipályán pénteken 12 órakor megnyitják a hetedik Székely Termékek Fesztiválját ötven résztvevővel, 16 órakor pedig a nyolcadik Borfesztivál startol. Szombaton és vasárnap rajzfilmvetítések, népzenei rendezvények, vetélkedők, mese- és viccmondó verseny, valamint fúvószenekari találkozó várja a látogatókat. Ugyanakkor pénteken a Koszika & The Hotshots, valamint Szabó Előd és a Titán zenekar lép színpadra, szombaton pedig a No Sugar, valamint a Titanic együttes biztosítja a jó hangulatot. Az idei Őszi Vásár fővédnöke Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának vezetője, védnöke pedig Vass Dénes helyi vállalkozó.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés