Hirdetés

Csökkent idén a használtautók ára

Átlagosan 4 százalékkal csökkent ebben az évben a használtautók ára: a VeziCâtFace.ro portál elemzése szerint a benzinnel működő gépkocsik 5,2 százalékkal lettek olcsóbbak, míg a gázolajos járműveket 3,1 százalékkal kevesebb pénzért lehetett megvásárolni 2014-hez képest. 

2015. december 29., 14:142015. december 29., 14:14

2015. december 29., 16:302015. december 29., 16:30

A kimutatás kapcsán Alexandru Govoreanu, a honlap fejlesztési igazgatója elmondta: számításaik szerint az öt évesnél régebbi autók esetében jelentősen megnő az árbeli különbség a benzines és a gázolajas járművek között. „A gépkocsik üzemanyag-fogyasztását figyelembe véve elmondható, hogy kifizetődőbb gázolajas autót vásárolni. Ezzel a piaci szereplők is tisztában vannak, így minden bizonnyal ennek tudható be, hogy a benzines járművek ára nagyobb mértékben esett vissza idén. Ez a tendencia valószínűleg a következő években is fennáll majd” – magyarázta a fejlesztési igazgató.

A felmérés szerint legnagyobb mértékben, 7,2 százalékkal a Volkswagen Passat típusú használtautók ára csökkent, a második helyen a Ford Fiesta gépkocsik állnak 6,8 százalékkal, a harmadik pozíciót pedig a Volkswagen Golf márkájú autók foglalják el 6,3 százalékos árcsökkenéssel. Meglepő módon ugyanakkor a Volkswagen márka esetében nem a gázolajjal működő járművek ára csökkent, holott az idén kirobbant diesel-botrány nyomán ez várható lett volna, ehhez képest azonban a cég benzines autói lettek olcsóbbak. Egy nyolcéves, benzines Volkswagen Golfot például ebben az évben 250–300 euróval kevesebb pénzért lehetett megvásárolni, mint 2014-ben, míg a gázolajas Golf ára 150–200 euróval esett vissza az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

Alexandru Govoreanu ennek kapcsán úgy fogalmazott: a romániai fogyasztók és kereskedők „meglehetősen eredetien büntetik a márkát a kirobbant botrány miatt”, hiszen nem a leginkább érintett típusok – a dieseles Passat és Golf – árát csökkentették, illetve vásároltak ezekből kevesebbet, hanem ezeknek az autóknak „a benzines testvérei” szenvedték el a károkat. „Ez talán annak tudható be, hogy a romániaiak gyakorlatiasak: autóvásárlásnál inkább a leendő üzemanyag-fogyasztás, és nem a környezetszennyezés mértékét veszik figyelembe” – magyarázta a fejlesztési igazgató.

A márkákat figyelembe véve 2014-hez képest leginkább a Volkswagen és a Peugeot használtautók ára csökkent – mindkét cég járműveinek ára 6,3 százalékkal esett vissza idén. Ezt a Renault 5,7 százalékkal, míg az Opel típusú gépkocsik 5,5 százalékkal, a Skoda-autók pedig 5,1 százalékkal lettek olcsóbbak. Ezzel szemben a Mini típusú járművek 1,9 százalékkal, a Porsche használtautók pedig 1 százalékkal drágultak ebben az évben.

A VeziCâtFace.ro portál egyébként több mint 350 ezer, az elmúlt két évben az internetre feltöltött hirdetést vizsgálva készítette el a felmérést, míg a népszerűségi listát mintegy 500 ezer egyéni felhasználó keresése alapján állították össze.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
Hirdetés