Hirdetés

Csökkenhet a romániai töltõállomások száma az EU-csatlakozás után

„Kiapadnak” a magánkutak? Az európai uniós csatlakozás után, a nagy értékesítési láncoktól független kis benzinkutak ötven százalékát, mintegy 700-at be kell zárni az országban, mert nem felelnek meg az elõírásoknak. Szakértõk szerint ennek hatása nem közvetlenül a csatlakozás után, hanem 2008-ban mutatkozik majd meg érezhetõen. Ez a folyamat azonban természetes, Nyugat-Európában szinte nem is léteznek független benzinkutak, azokat a nagy cégek már régen felvásárolták. Hasonló módon menthetik meg a független benzinkutakat a romániai piacon jelen lévõ nagy olajipari vállalkozások: a Petrom, a Rompetrol, a Lukoil vagy a MOL. Az országban jelenleg több mint kétezer töltõállomás mûködik, nagy részük, megközelítõleg 60 százalék a nagy olajtársaságoké, a fennmaradó kevesebb mint 40 százalék pedig kisvállalkozók kezén van.

Gazda Árpád

2006. október 20., 00:002006. október 20., 00:00

Ez a piaci arány folyamatosan változik, két évvel ezelõtt, 2004-ben a kutak még mintegy fele volt a kisvállalkozók tulajdonában. Az arány felvásárlások és partneri kapcsolatok kialakítása következtében változott meg.
„A MOL Románia jövõre mintegy 12 millió eurót szándékszik befektetni a töltõállomás-hálózat bõvítésébe, így természetesen ezt a lehetõséget is szem elõtt tartjuk. Felvásárlás azonban csak abban az esetben történik, ha ez megfelel a csoport stratégiájának, és pozitívan befolyásolja a cég piaci értékét” – nyilatkozta a Krónikának Szalay Zsolt, a MOL Románia vezérigazgatója kérdésünkre, hogy vásárolnának-e ilyen kis töltõállomásokat. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy az uniós csatlakozás nem fog föltétlenül valamennyi kis kút megszûnéséhez vezetni. Kijelentését azzal indokolta, hogy az Egyesült Államokban még most is vannak olyan töltõállomások, amelyek kisvállalkozók kezében vannak.
Ahhoz azonban, hogy megmaradjanak, a csatlakozás után lényegesen szigorodó környezetvédelmi elõírásoknak kell eleget tenniük. Ez azonban hatalmas anyagi erõfeszítést követel, amit a kis cégek nagy része valószínûleg nem tud megtenni, és el kell adnia vállalkozását. Becslések szerint egy benzinkút ára 50 ezer eurónál kezdõdik, de elérheti az egymillió eurót is felszereltségének, elhelyezkedésének, forgalmának függvényében.
Szalay Zsolt a nagy árkülönbség kapcsán megjegyezte, az elõbb felsoroltak mellett hozzájárul az árhoz az is, hogy mennyiben felel meg a töltõállomás a környezetvédelmi elõírásoknak.
Az uniós környezetvédelmi szabályok ugyanis többek között megkövetelik, hogy a töltõállomásnak dupla falú tartálya legyen, valamint egy vészjelzõ berendezése, amely jelzi, ha ez valahol megreped. A töltõpisztolynál és a tartály feltöltésénél benzingõz-visszaszívót kell elhelyezni, melynek célja, hogy megelõzze a levegõszennyezést. Továbbá az autómosóban víz-újrahasznosító berendezés ajánlott, hogy a töltõállomás megfeleljen az ökologikus vízfelhasználat elõírásainak. Ez a berendezés tisztítja a vizet, így minden mosásnál 90 százalékban tisztított vizet, 10 százalékban pedig friss vizet használnak Emellett ülepítõberendezéssel is fel kell szerelni a töltõállomásokat, ez a kiszolgáló területen lévõ üzemanyag és víz szétválasztását szolgálja.


A MOL-lal együtt terjeszkedne
Románia határain kívül a Romgaz
A MOL-lal együtt terjeszkedne Románia határain kívül a Romgaz annak érdekében, hogy bõvítse földgázkitermelõ tevékenységét, adta hírül a Ziarul Financiar címû napilap. A pénzügyi napilap a román gázszolgáltató cégre hivatkozva közli: a Romgaz és a MOL közötti tárgyalások azután kezdõdtek el, hogy a gázszolgáltató megnyerte a MOL egyik beszerzési pályázatát. A szerzõdés aláírása érdekében még zajlanak a tárgyalások. „A MOL-csoport elõrehaladott tárgyalásokat folytat a Romgazzal, közös magyarországi szénhidrogén-kitermelés céljából” – erõsítette meg az együttmûködésrõl szóló információt a Krónikának Denis Mohorovic, a MOL-csoport nemzetközi kommunikációs vezetõje. A szigorú tõzsdei szabályokra hivatkozva azonban ennél többet egyelõre nem kívánt elárulni.

---------


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat

Elfogadta a román kormány a szolgálati nyugdíjak és közalkalmazotti bérek halmozásának korlátozásáról szóló törvénytervezetet, amelyet sürgősségi eljárást kérve terjeszt a parlament elé.

Teljes különnyugdíj vagy közalkalmazotti bér: választás elé állítja a kormány a jövedelemhalmozókat
2026. április 30., csütörtök

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam

A lej–euró-árfolyam csütörtökön megdöntötte még azt a rekordot is, amelyet tavaly májusban az a sokkhatás okozott, hogy George Simion, a szélsőséges AUR jelöltje nyerte meg a megismételt államfőválasztás első fordulóját.

Soha nem látott mélységbe taszította a lejt a politikai válság – Történelmi rekordot döntött a lej–euró-árfolyam
2026. április 30., csütörtök

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt

Bár a hatóságok szerint nem kell hiánytól tartani, a közel-keleti válság miatt Romániában sem zökkenőmentes az üzemanyag-ellátás: a Rompetrol năvodari-i finomítójánál szerda éjjel és csütörtök hajnalban több kilométeres sor alakult ki.

Üzemanyagválság: kilométeres sorban állnak a tartálykocsik az egyik romániai olajfinomító előtt
Hirdetés
Hirdetés