
Több mint 3500 fafeldolgozó, erdész, erdőtulajdonos és szakszervezeti tag tiltakozott kedden a kormány bukaresti épülete előtt: a faipari alkalmazottak azt kifogásolták, hogy a Romsilva állami erdészet által meghirdetett versenytárgyalásokon a tavalyihoz képest háromszoros áron hirdették meg az áruba bocsátott faanyagot.
2016. január 26., 16:242016. január 26., 16:24
2016. január 26., 16:502016. január 26., 16:50
A romániai fakitermelőket tömörítő szövetség által szervezett megmozdulásra az ország minden részéből érkeztek résztvevők, akik a magasba tartott táblákon többek között arra hívták fel a figyelmet, hogy a drágítás miatt csődközeli állapotba kerültek, illetve azt követelték, hogy a Romsilva támogassa a kis- és közepes vállalkozásokat, valamint átlátható, nyílt liciteket szervezzen.
Ciprian Muscă, a szövetség bukovinai elnöke a Mediafax hírügynökségnek rámutatott: azt akarják, hogy az állami erdészet a nyersanyagot továbbra is a tavaly év végi áron kínálja, mert a 300 százalékos áremelés gyakorlatilag ellehetetlenítette a tevékenységüket. A szakértő ugyanakkor hangsúlyozta: problémák vannak a Romsilvának a fafeldolgozókkal kötött keretszerződéseivel is.
„Olyan megállapodásokat szeretnénk, amelyek partnerségi kapcsolatot teremtenek a felek között, nem pedig olyanokat, amelyekben csak a vásárló kötelességeiről és az esetleges bírságokról esik szó” – magyarázta Muscă. A kormány épülete elé vonult tiltakozók az új szerződések mellett azt követelték, hogy a Romsilva versenytárgyalásain ezentúl ne lezárt borítékban kelljen megjelölni a vásárlási árat, hanem nyilvánosan felszólalva, ugyanakkor azt is kérték, hogy az erdészeti hatóságok rendszeresen tartsanak ellenőrzéseket a Romsilva hatáskörébe tartozó erdőkben.
A környezetvédelmi minisztérium pénteken számolt be arról, hogy a fafeldolgozók felháborodása nyomán kivizsgálást végzett, amelynek során megállapították, hogy a Romsilva által megadott kikiáltási árak valóban túl magasak. A szaktárca a Versenytanács álláspontját is kikérte, amely ugyancsak rámutatott: az árakat a piacnak kellene meghatároznia.
Hétfőn ugyanakkor Cătălin Tobescu, a Fordaq erdészeti társulás elnöke az Agerpres hírügynökségnek arról beszélt: a környezetvédelmi minisztérium és a Romsilva csak egymásra mutogatnak, illetve hárítják a felelősséget, szerinte emiatt került a mostani siralmas helyzetbe a hazai faipar. A szakember úgy véli: botrányos, hogy az állami erdészet továbbra is képtelen rugalmas lenni, a szaktárca pedig „gyenge”, nem tud konkrét intézkedésekkel közbelépni. Mint rámutatott megoldást jelentene például az, ha a környezetvédelmi miniszter elbocsátaná a Romsilva vezetőtanácsának tagjait.
A fafeldolgozók kifogásai nyomán a Romsilva korábban többször is azzal védekezett, hogy a liciten megadott referenciaárakat nem ők határozzák meg, hanem a 2015/924-es számú kormányhatározatban szereplő számítások alapján adják meg, és nem áll módjukban eltérni ezektől az értékektől.
Az érvényben lévő kötelező lakásbiztosítási szerződések száma 2025 decemberében 1,98 százalékkal mintegy 2,38 millióra nőtt a 2024. decemberi 2,34 millióról – derül ki a tizenhárom biztosítótársaságot tömörítő PAID adataiból.
A cégbíróság adatai szerint 2025-ben 19 586 cég függesztette fel a tevékenységét Romániában, 4,65 százalékkal több, mint az előző évben.
A Román Élelmiszerbankok Szövetsége (FBAR) négy alapvető stratégiát javasol a háztartásokban keletkező hulladék csökkentésére.
Új turisztikai besorolás, a resort (üdülőhely) hivatalos létrehozásával tennék vonzóbbá az összetett, minőségi szolgáltatásokat nyújtó, szállás mellett a helyszínen kikapcsolódást is biztosító romániai idegenforgalmi célpontokat.
A gázszámlák összege 2026 januárjában akár 30 százalékkal is magasabb lesz, mint az előző év azonos időszakában – derül ki egy elemzésből.
A kormány jóváhagyta az online számla (e-Factura) bevezetésének elhalasztását a vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyek (PFA) számára.
Tavaly 37 252 építési engedélyt adtak ki lakóépületekre Romániában, 4,4 százalékkal többet, mint 2024-ben – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Egy lehetséges regionális válság súlyosságától függően 0,5 banitól 4,5 lejig terjedő összeggel nőhet az üzemanyag ára Romániában, és a gázolaj esetében lesz nagyobb a drágulás mértéke – véli az Intelligens Energia Egyesület (AEI) elnöke.
Az állam számos módon felléphet a lakossági energiaárak csökkentése érdekében. Néhány lehetőséggel élnek is a romániai hatóságok, de nem mindegyikkel.
Újraindul a Tomata elnevezésű program: a mezőgazdasági minisztérium 2026-ban támogatást biztosít a fóliában és üvegházban termelő zöldségtermesztők számára. A Tomata programra pályázó gazdák jelentkezéseit február elejétől április közepéig várják.
szóljon hozzá!