2011. október 14., 08:172011. október 14., 08:17
„Nagyon fontos, hogy megállapodásra jussunk. Ha ez nem sikerül, akkor veszélybe kerülhet az Unió működése. A jelenlegi körülmények, a politikai konjunktúra, a válság, egyes műszaki nehézségek miatt előfordulhat, hogy amennyiben 2012 végéig, 2013 elejéig nem jön létre a megállapodás az Unió elkövetkező időszakra vonatkozó költségvetése kapcsán, akkor nem lesz már pénz, az EU pedig nem lesz működőképes” – fogalmazta meg a tárcavezető. Hozzátette: miniszteri kinevezésekor azt a megbízatást kapta, hogy a következő költségvetési időszakra jobb feltételeket alkudjon ki Románia számára, mint a jelenlegi, amely során 5 milliárd euróval több folyik be az ország költségvetésébe, mint amennyit az Unió kasszájában kell befizetnie. Orban szerint az elkövetkezőkben ennél is nagyobbnak kellene lennie a különbségnek.
Az európai ügyekért felelős miniszter ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Bizottság egy olyan javaslatot kíván gyakorlatba ültetni, amelynek értelmében azon tagállamok esetében, amelyek nem tartják be az Európai Unió feltételeit – azaz többek között költségvetési hiányuk meghaladja bruttó hazai termékük (GDP) 3 százalékát, illetve közadósságuk több lesz, mint 60 százalék –, bármikor leállíthatják az uniós pénzek folyósítását. „Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy ha az egyes országok nem tartják magukat a stabilitást és gazdasági növekedést célzó egyezményben rögzített makrogazdasági mutatókhoz, esetükben felfüggesztik a finanszírozások utalását. Mi több, fennáll annak is a veszélye, hogy részlegesen vagy éppen teljes mértékben levágják ezeket a pénzösszegeket. Tehát a veszélyek óriásiak, ha ezeket a javaslatokat gyakorlatba fogják ültetni” – vallja Leonard Orban.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Keményen bírálja az állami költségvetés tervezetét a Kormányzati Alkalmazottak Szakszervezete (SAALG).