
Az Uber utazásmegosztó szolgáltatás betiltását követelik Bukarestben a helyi taxisok, ellenkező esetben tüntetésekkel fenyegetőznek. Az RFI rádió beszámolója szerint a román főváros önkormányzatának és a helyi taxis cégeknek a képviselői egyeztetéseket kezdenek a bérfuvarozás szabályozásának módosításáról. Ennek részeként kérik a taxisok az Uber betiltását.
2017. február 23., 17:232017. február 23., 17:23
Sajtóértesülések szerint az önkormányzat hajlandó engedni a taxisok követelésének, Vasile Ștefănescu, a romániai fuvarozók egyesületének (COTAR) elnöke szerint ígéretet tettek arra, hogy egyeztetnek a Google Románia képviselőivel. Ștefănescu azzal indokolta a követelésüket, hogy garanciát kérnek az önkormányzattól az általuk eszközlendő beruházásokra, ugyanis 6-8 hónapon belül le kell cserélniük a gépjárműpark jelentős részét, ami mintegy kétezer autót jelent.
A beruházás garantálása azt jelenti a COTAR vezetője szerint, hogy a hatóságok vessenek véget az engedély nélküli bérfuvarozást végző cégek tevékenységének. Közölte, azt szeretnék, hogy tiltsák ki a Bukarestet körülölelő Ilfov megyei településeken bejegyzett taxikat a fővárosból. Az Uber kapcsán megjegyezte: azzal nincs semmi bajuk, ha törvényes körülmények között jelenik meg új konkurensként a piacon. Az azonban nem elfogadható, hogy csak az engedéllyel rendelkező fuvarozó cégektől követelik az adók befizetését, azok pedig, amelyeknek nincs engedélyük, nyugodtan adót csalhatnak.
Ștefănescu szerint Gabriela Firea bukaresti főpolgármester igazat adott a taxisoknak az Uber ügyében. A taxis cégek azt követelik, hogy az önkormányzat folytasson tárgyalásokat a Google képviselőivel arról, hogy a magyarországi példához hasonlóan tiltsák le a hozzáférést az Uber applikációjához. Az egyik alpolgármester ígéretet is tett arra, hogy kapcsolatba lépnek a Google-lel. Ha nem jutnak eredményre, a taxisok március 15-ére utcai tüntetéseket hirdetnek.
Mint ismeretes, nem csupán Bukarestben vannak konfliktusok a taxisok és az Uber között. A kolozsvári taxisok pert indítottak a konkurencia ellen, mivel szerintük a külföldön is sokak által bírált szolgáltatást nyújtó sofőröknek nincs szükségük fuvarozói engedélyre, és nem is kell úgy adózniuk, mint nekik, így nem tisztességes versenytársként működnek. Itt egy időre be is tiltották a szolgáltatást, de egy bírósági végzés nyomán újraindulhatott a fuvarozás.
Az Uber közleményben szögezte le, készek együttműködni a romániai hatóságokkal, hogy olyan digitális megoldásokat dolgozzanak ki, amelyek megkönnyítik a nekik dolgozók jövedelmének bevallását, de ismételten állítják, hogy a szolgáltatás 100 százalékban digitális és adóznak utána, mint ahogy ügyfeleik is nyugtát kapnak valamennyi fuvar után. Ugyanakkor – teszik hozzá – az Uber egy adóügyi tanácsadó céggel is együttműködik. Az Uber jelen pillanatban négy romániai városban van jelen: Bukarest és Kolozsvár után Brassóban és Temesváron is beindították a ridesharing szolgáltatást.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!