
Mikrovállalkozások alapítását támogatja a román állam, amely a SRL-D 2016 elnevezésű programja keretében 10 ezer eurós finanszírozást biztosít, a kedvezményben pedig legalább ötszáz pályakezdő vállalkozó részesülhet.
2016. március 21., 19:342016. március 21., 19:34
2016. március 21., 19:452016. március 21., 19:45
A kis- és közepes vállalkozásokért, valamint üzleti szféráért felelős, minisztériumi hatáskörbe tartozó főosztály tájékoztatása szerint a támogatásra azok a fiatalok jelentkezhetnek, akik első alkalommal indítanak vállalkozást, konkrétan kft.-t.
A programra idén 22,7 millió lejt utaltak ki, a 10 ezer eurós finanszírozáshoz pedig a pályázóknak ugyancsak 10 ezer eurós önrészt kell felmutatniuk – ezt saját forrásból vagy bankhitelből is fedezhetik. Nem lehet jelentkezni a támogatásra olyan cégtervekkel, amelyek a pénzügyi közvetítői szektorban, az ingatlanpiacon, a dohány- és alkoholgyártó ágazatban való tevékenységet, valamint a szerencsejátékokkal való foglalkozást feltételezik.
Az érdeklődők a minisztériumi főosztály honlapján (www.aippimm.ro) pályázhatnak, az illetékesek pedig egyelőre nem közölték a jelentkezés leadásának határidejét. Az állami támogatásból vásárolni lehet többek között a munkavégzéshez szükséges területet és ingatlant, munkaeszközöket, bútorokat, számítógépeket, gépkocsit.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!