Hirdetés

Băsescu: energetikai függetlenség kell

Románia jelentős szerepet kíván játszani a délkelet-európai energetikai piacon, ezért az ilyen jellegű beruházások prioritást jelentenek a kormány számára – jelentette ki Traian Băsescu köztársasági elnök Bukarestben egy, az Arab-öböl menti országokkal való együttműködés témájában megrendezett fórumon.

Balogh Levente

2011. március 09., 09:232011. március 09., 09:23

Az államfő leszögezte: minden energetikai iparágban szükség van a beruházásokra, az energetikai függetlenség pedig az ország egyik legfontosabb célja. „Bár olyan ország vagyunk, amely mintegy 80 százalékban megtermeli a saját felhasználásra szükséges kőolajat és földgázt, részesei vagyunk az európai energiapolitikának, amely megköveteli az energiaforrások diverzifikálását” – mutatott rá.

Megemlítette ugyanakkor, hogy elektromos áramból többlettermelés van, így ebből exportra is jut. „A vízi erőművek és a cernavodai atomerőmű két újabb reaktorának megépítése, valamint a meglévő hőerőművek felújítása részét képezi az energetikai rendszer korszerűsítésének, és segít azon cél elérésében, hogy Románia fontos szereplő legyen a délkelet-európai energiapiacon” – jelentette ki Băsescu. Mint kifejtette, Románia is keresi annak módozatait, hogyan lehet újabb energiaforrásokat találni Európa számára. Ennek részeként megemlítette, hogy az ország a közelmúltban összekötötte gázvezeték-hálózatát

Magyarországgal, valamint azt is, hogy részt vesz a Nabucco- és az AGRI-projektben is. Az államfő egyúttal beruházásra buzdította a fórumon részt vevő arab országok képviselőit, mondván: Romániában befektetőbarát a gazdasági környezet, amelyet a hagyományos arab–román barátság is elősegít. Kifejtette: a befektetésekre már csak azért is szükség van, mert – bár az Európai Unió 2015-ig ötmilliárd eurót bocsát az ország rendelkezésére infrastruktúra-fejlesztése – , a rendelkezésre álló összeg nem elegendő.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés