
Fotó: EP
Az Európai Bizottság elutasítja azt a felvetést, hogy újra vezessék be az Unióban az április elején megszüntetett, három évtizeden át érvényes tejkvóta rendszerét – közölte Phil Hogan mezőgazdasági ügyekben illetékes EU-biztos.
2015. augusztus 27., 22:502015. augusztus 27., 22:50
2015. augusztus 28., 13:512015. augusztus 28., 13:51
„Fenn kell tartani a közös mezőgazdasági politika piacorientáltságát” – fogalmazott Brüsszelben Hogan. A nyomott tejpiaci árszint miatt szeptember 7-én rendkívüli tanácskozást tartanak az EU-országok mezőgazdasági miniszterei. Ezen – értesülések szerint – „sürgősségi intézkedések” elrendelését tervezik annak érdekében, hogy legalább a ténylegesen felmerült költségeik ellenértékéhez hozzájussanak a termelők.
Az EU-biztos azonban nem fejtette ki, milyen intézkedésekre gondolnak. Az MTI tudósítása szerint Hogan arra hivatkozott, egyelőre nem tudott konzultálni valamennyi tagország miniszterével. Hangsúlyozta: elsősorban a viszonylag újnak számító tagországok – azon belül is a balti államok – gazdái szorulnak kompenzációra. A litvánokat érzékenyen érinti az uniós agrártermékekre elrendelt orosz importtilalom, ami válaszintézkedés volt az Oroszországgal szemben elrendelt embargóra.
Szakértők szerint az egyik lehetséges intézkedés az lenne, hogy december elejéről október közepére hozzák a tejtermelőknek nyújtott támogatás folyósítását. A korábbi tejkvótarendszer értelmében országonként maximálták a piacra juttatható tej mennyiségét, és aki ezt túllépte, büntetést fizetett.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!