2012. május 11., 09:372012. május 11., 09:37
A találkozó során a Deutsche Telekom illetékesei a vállalat gyártási vonallal kapcsolatos fejlesztési terveit is bemutatták a brassói partnereknek. A német csoport egyébként három országban nyithatja meg a tervezett gyárat, a küldöttség Románia mellett Bulgáriában és Macedóniában is érdeklődik olyan helyszínek iránt, ahol megvalósulhatna a befektetés.
Ben Carl, a távközlési vállalat stratégiai igazgatója elmondta, a küldöttségnek május végéig kell közölnie a vezetőséggel, hogy mely országban nyitják majd meg a gyárat. „A Deutsche Telekom olyan európai államokban szeretne beruházni, amelyekben alacsonyabbak a költségek, Románia pedig ebből a szempontból is nagyon fontos helyszín számunkra” – fogalmazott az igazgató. Mint rámutatott, kezdetben mintegy 200 személyt alkalmaznának az új gyárban, a következő három évben pedig 1000-1500 új munkahelyet teremtenének.
A Deutsche Telekom egyébként meglehetősen nehéz pénzügyi időszakon megy keresztül, a németországi Financial Times áprilisban megjelent cikke szerint ugyanis lehetséges, hogy a csoportnak el kell adnia nagy-britanniai és hollandiai kirendeltségeit. A német lap elemzése szerint erre azért van szükség, mert a távközlési vállalat az Amerikai Egyesült Államokban kénytelen nagymértékű beruházásokat és fejlesztéseket eszközölni, hogy továbbra is felvehesse a versenyt az amerikai T-Mobile céggel.
Ez utóbbit a tervek szerint az AT&T távközlési csoport vásárolta volna fel 39 milliárd dollárért, az elképzelések azonban mégsem valósultak meg. A Deutsche Telekom irányítja egyébként a görög OTE távközlési csoportot is, amely a Romtelecom Románia és a Cosmote Románia tulajdonosa.
Romániának növelnie kellene az ingatlanadókat a költségvetési bevételeinek megerősítése és a fiskális egyensúlytalanságok csökkentése érdekében – áll az OECD által hétfőn közzétett, a román gazdaságról szóló legfrissebb jelentésben.
A tavaly januári 1,03 milliárd euróról az idei első hónapban 977 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya – közölte kedden a Román Nemzeti Bank (BNR).
A pénzügyminisztérium kedden közzétett adatai szerint tavaly decemberben az előző havi 1121 milliárd lejről 1138 milliárd lejre nőtt az államadósság.
Idén januárban 696 millió kilowattóra (kWh) áramot termeltek a szélerőművek, 39,8 százalékkal többet, mint 2025 első hónapjában; a napelemek által termelt energia mennyisége 2 százalékkal 146,8 millió kilowattórára csökkent.
Aggasztó az üzemanyagárak „látványos emelkedése”, a kormánynak intézkedéseket kell hoznia, „főleg tekintettel arra, hogy a gyártók és a forgalmazók jelenlegi készletei a múltban beszerzett készletek” – jelentette ki kedden Alexandru Nazare.
Lehetővé tenné az Európai Bizottság (EB) a tagállamok számára, hogy szabályozzák a gázárakat az iráni konfliktus által kiváltott energiaár-robbanás nyomán.
Kedd kora reggel a legkiterjedtebb romániai töltőállomás-hálózattal rendelkező Petromnál is átlépte a 9 lejes lélektani határt a standard gázolaj literenkénti ára, miután a kútjaiknál gyakorolt árszint a dízel esetében 15 banival nőtt.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.