
A harmadik negyedévben Románia gazdasága bővült a legnagyobb mértékben európai uniós szinten a második negyedévhez képest, és a második helyen áll, ha az előző év azonos időszakában jegyzett bővülést vesszük górcső alá – közölte pénteken az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
2015. november 15., 14:592015. november 15., 14:59
Így a maga 1,4 százalékos negyedéves növekedéssel Románia az első az Európai Unióban, majd Lengyelország és Szlovákia következik 0,9 százalékkal, Spanyolország pedig 0,8 százalékkal.
2014 harmadik negyedévéhez viszonyítva Csehországban nőtt a leggyorsabb ütemben, 4,3 százalékkal a bruttó hazai termék (GDP), Románia és Lengyelország a második 3,6 százalékkal, míg Szlovákia gazdasága 3,5 százalékkal bővült. Az euróövezet gazdasága 0,3 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest, miközben EU-s szinten a bővülés 0,4 százalékos volt. 2014 harmadik negyedévéhez viszonyítva az euróövezet GDP-je 1,6 százalékkal, az Unióé pedig 1,9 százalékkal nőtt.
Az Országos Statisztikai intézet (INS) is pénteken számolt be egyébként arról, hogy a harmadik negyedévben 1,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest, az előző év azonos időszakához képest pedig 3,6 százalékos bővülésről beszélhetünk. Az első kilenc hónapban a növekedés üteme 3,7 százalékos volt. A nyers adatként vett növekedési ütem megegyezik a szezonalitással kiigazított értékkel.
Az október 7-én közölt adathoz képest ugyanakkor újraszámolták a második negyedévi GDP-bővülést. A mostani közlés szerint a második negyedévben stagnált a bruttó hazai termék az első három hónaphoz viszonyítva. Korábban még 0,1 százalékos növekedésről számoltak be.
Az első negyedévben a bruttó hazai termék 2014 első negyedéhez képest 3,8 százalékkal bővült nyers adatként és a szezonalitással kiigazítva egyaránt.
Amint arról beszámoltunk, az Európai Bizottság őszi prognózisában javította Románia növekedési kilátásait, a gazdaság előrejelzésük szerint idén és jövőre egyaránt gyorsulni fog – 2015-ben 3,5 százalékos, 2016-ban pedig 4,1 százalékos bővülést várnak, amit az adóügyi enyhítés támogat, mivel serkenti a belföldi fogyasztást.
A 2015-ös állami költségvetés kidolgozásakor 2,5 százalékos GDP-növekedéssel számoltak. Az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) 3,3 százalékos, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig 3,4 százalékos bővülést vetített előre.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!