
Fotó: Pál Árpád
Nizzába is lehet repülni hétfő óta Kolozsvárról: a Blue Air fapados légitársaság ezentúl hetente kétszer – hétfőn és pénteken – teszi meg a távot oda és vissza.
2017. április 11., 13:262017. április 11., 13:26
Ezzel kilencre nőtt a diszkonttársaság kincses városi járatainak száma – mutat rá közleményében a légikikötőt üzemeltető Kolozs megyei közgyűlés sajtóosztálya. Emlékeztetnek, hogy a kolozsvári reptér 2016-ban utasforgalmi rekordot döntött: 1,8 millió utas fordult meg ott, 394 667-tel több, mint egy évvel korábban, ami 26,56 százalékos növekedést jelent. Így a reptér továbbra is az ország legnagyobb regionális reptere, és a bukaresti Henri Coandă-légikikötő után országos viszonylatban a második. A járatok egyre növekvő száma mellett idén újabb történelmi csúcsot várnak, az év végéig 2,7-3 millió utasra számítanak.
Közben a temesvári repülőtér vezetősége arról adott hírt, hogy utasforgalmuk 70 százalékkal bővült az első három hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten: 355 832 utasuk volt a tavalyi 209 890 után. Március volt ugyanakkor immár a 15. egymást követő hónap, amikor nőtt a reptér utasforgalma. Az idei év első három hónapjában bővült a járatok száma is. Amíg tavaly a január–március időszakban 2824 repülőgép érkezett Temesvárra, vagy szállt fel onnan, idén számuk elérte a 4178-at, ami 48 százalékos növekedést jelent.
„Meggyőződésünk, hogy ez a trend megmarad az elkövetkező hónapokban is, hiszen a nyáron egy újabb járat indul, ezúttal Konstancára, és újraindulnak a törökországi és görögországi charterek is\" – nyilatkozta Daniel Idolu, a légikikötő igazgatója. Ugyanakkor fejlesztéseket is terveznek, a közlekedési minisztérium honlapján közzétett költségvetés-tervezet szerint 14,08 millió lejt fordítanának idén erre a célra.
Az elmúlt években elvégzett fejlesztéseknek köszönheti Nagyvárad is, hogy immár harmadik hónapja folyamatosan növekvő forgalomról számolhat be: márciusban ugyanis 7745 utasuk volt a februári 5960 után, az első negyedévben pedig 18 635-en fordultak meg a légikikötőben a tavalyi év azonos időszakában regisztrált 8312 után. Igaz, tavaly ilyenkor még csak a Tarom bukaresti járatai üzemeltek, azóta viszont a Blue Air és a Ryanair is megvetette a lábát a Körös-parti városban, így Milánóba és Barcelonába is el lehet immár jutni közvetlenül repülővel, csütörtöktől pedig torinói járattal bővül a kínálat.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!