
Botrány. A Szászsebes és Torda közötti sztráda megépítése kapcsán a román államot több mint 300 millió lej kifizetésére kötelezték
Fotó: Facebook/Ministerul Transporturilor si Infrastructurii România
Egyre nagyobb hullámokat vet a Szászsebes és Torda közötti autópálya első szakasza körül kialakult botrány, miután a nemzetközi választottbíróság 340 millió lejes kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot az olasz Impresa Pizzarotti építőipari cég számára.
2026. május 22., 08:472026. május 22., 08:47
A botrány miatt Radu Miruţă ügyvivő közlekedési miniszter kiküldte a minisztérium ellenőrző testületét az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társasághoz (CNAIR), hogy vizsgálja ki az ügyet.
Ugyanakkor a Számvevőszéket is értesítik – jelentette be Horaţiu Cosma államtitkár csütörtökön este.
„Radu Miruţă ma a CNAIR-hoz küldte az ellenőrző testületet, miután
– mutatott rá egy Facebook-bejegyzésben.
Emlékeztetett arra, hogy az autópálya 1. szakaszának építése 2014-ben kezdődött és 2016-ban kellett volna befejeződnie, de az 540 millió lejes beruházás nyomán megépült ütem csak 2020-ban nyílt meg, 4 éves késéssel.
„2021 novemberében a CNAIR jelenlegi igazgatója, Cristian Pistol, megállapodást írt alá az olasz kivitelezőkkel: a munkálatokat átvették, és a kivitelezőknek az esetleges választottbírósági kártérítést 150 millió lejre kellett korlátozniuk. Csakhogy
– tette hozzá Cosma.

Május 15-ére befejeződhetnek a javítási munkálatok az észak- és a dél-erdélyi autópályát Torda és Szászsebes között összekötő A10-es autópálya lezárt szakaszán, és újraindulhat a forgalom, de a kivitelező cégnek újabb vizsgálatokat kell végeznie.
Kifejtette, hogy 2021-ben, első közlekedési államtitkári megbízatása során, Cătălin Drulă volt miniszterrel együtt határozottan felszólította az olasz kivitelezőt, hogy orvosolja az összes hiányosságot.
„Nem értettünk egyet a rosszul kivitelezett munkák átvételével. Utánunk Pistol úr lépett fel, és néhány héttel a hivatalba lépése után «feloldotta» a helyzetet. Átvette a munkákat. Mindezt úgy, a CNAIR alkalmazottai akkor megtagadták a munkák átvételét, de elhallgattatták őket.
Gyakorlatilag a románok kétszer fizettek. Egyszer az autópályáért, amelyet a 4 éves késedelem alatt nem tudtak használni. Másodszor pedig a kezdetben megállapítottnál magasabb késedelmi díjakért. Gondatlanság? Inkompetencia? Vagy valami más? Az illetékes intézményeknek kell kideríteniük az igazságot” – mutatott rá Cosma.
Azt is közölte, hogy a CNAIR a múlt héten kérelmet nyújtott be a közlekedési minisztériumhoz, hogy közpénzből fizessék ki az összeget.

Még jó ideig nem indulhat újra a forgalom az észak- és a dél-erdélyi autópályát Torda és Szászsebes között összekötő A10-es autópálya Gyulafehérvárhoz közeli szakaszán, mivel újabb repedés jelent meg az úttesten.
„Ezt a helyzetet nem lehet elnézni. Radu Miruţă közlekedési miniszter a CNAIR-hoz küldi az ellenőrző testületet, hogy vizsgálja ki a helyzetet. A következtetéseket sürgősen megküldik az illetékes szerveknek. Ezen felül a számvevőszéket is értesítjük a kár felmérése és a felelősök azonosítása érdekében.
A különbség köztünk és a romániai költségvetési katasztrófa képviselői között az, hogy mi nem fordítjuk el a tekintetünket, és nem gúnyolódunk a románokon. Végig fogjuk csinálni a tisztogatást” – figyelmeztetett.
A választottbíróság az állam által az építési folyamat során okozott késedelmek miatt ítélt az olasz cég javára.

Nem ok nélkül zárták le a forgalom elől a Torda és Szászsebes közötti, az észak- és a dél-erdélyi autópályát összekötő A10-es sztráda egyik szakaszát szerdától: a légi felvételek tanúsága szerint jókora gödör tátong az aszfaltcsíkon.
A bíróság érvénytelenítette a felek között 2021-ben köttetett korábbi megállapodást. Abban a megállapodásban az olasz kivitelező még beleegyezett, hogy pénzügyi követeléseit maximum 149,66 millió lejben korlátozza.
Szakértők figyelmeztetnek, hogy a kifizetés és a jogvita elhúzódása akár más folyamatban lévő autópálya-projektek leállását vagy blokkolását is előidézheti
Mint arról beszámoltunk,
mivel a hatóság a minisztérium utasítása ellenére nem hajlandó öt nagy infrastrukturális projektet – közöt a Nagyvárad és Arad közötti gyorsforgalmi út és a Fogara és Brassó közötti autópálya megépítését – átadni az Országos Közúti Beruházási Társaságnak.
Cristian Pistol CNAIR-igazgató ehelyett bíróságon támadta meg az utasítást.

Az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) vezetője, Cristian Pistol szándékosan hátráltatja a gyorsforgalmi utak építését – állította csütörtökön Horațiu Cosma közlekedési államtitkár.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!