Hirdetés

Borbély: néhány év múlva jön a hőközpont-adó

Az Európai Unió kötelezővé teszi az egyéni hőközpontok környezetszennyezési adójának bevezetését – jelentette ki hétfőn Borbély László környezetvédelmi miniszter, aki szerint az intézkedés 2013-ban vagy 2015-ben léphet életbe.

Hírösszefoglaló

2011. október 31., 17:182011. október 31., 17:18

Az egyéni hőközpontok felszerelése már nem lesz annyira vonzó alternatíva a lakások fűtésére, mivel az EU azt tervezi, hogy a tagállamok környezetszennyezési adót vezessenek be a tulajdonosok számára – mondta Borbély egy hétfői kerekasztal-beszélgetésen.

„Az egyéni hőközpontok is szennyezik a környezetet, ezért az EU kötelezővé teszi, hogy a tulajdonosaik fizessenek zöl adót” – mondta a miniszter.

A Közpolitikai Intézet (IPP) nevű civil szervezet rendezvényének témája a helyi közmű-szolgáltatások voltak. A jelen levő települési elöljáróknak Borbély a székelyföldi példát hozta fel, ahol az emberek „ragaszkodtak a gáz bevezetéséhez, most pedig azon vannak, hogy leváljanak a hálózatról, mivel környezetkímélő megoldások is rendelkezésükre állnak, például a fűrészpor, és az ebből készült pellet”.

„Hála Istennek, van elég fa a térségben” – fogalmazott a környezetvédelmi miniszter.

A beszélgetés moderátorának kérdésére válaszolva Borbély elmondta: ott, ahol a lakosság nagy része levált a központi fűtésrendszerről, megoldást jelenthetnek a hagyományos fűtőanyagokkal működő társas hőközpontok, vagy a megújuló energiával működő technológiák.


 

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
Hirdetés