Hirdetés

Bolojan a megszorításokról: ha nem tesszük meg, még bonyolultabb helyzetbe kerülünk

Bolojan

Bolojan: Románia csak úgy tud kilábalni a jelenlegi nehéz helyzetből, ha komolyan veszi a bejelentett intézkedéseket

Fotó: gov.ro

A politikai stabilitás az egyik legfontosabb mutató, amelyet a pénzpiacok, az Európai Bizottság, a partnerországok vagy a befektetők figyelembe vesznek az ország helyzetének megítélésekor – jelentette ki Ilie Bolojan kormányfő, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke egy hétfő esti televíziós interjúban. Kijelentésével minden valószínűség szerint arra utalt, hogy a szociáldemokraták (PSD) több politikusa is bírálta a kabinet döntéseit, és meglebegtette a koalícióból való kilépést is. Bolojan beszélt ugyanakkor a megszorításokról és más szükséges intézkedésekről is.

Krónika

2025. július 22., 10:582025. július 22., 10:58

„Egy politikailag instabil ország nem biztonságos a befektetések szempontjából, és az instabilitás hatásai meglehetősen költségesek, elsősorban a polgárok számára” – jelentette ki Bolojan a B1 Tv műsorában. Hozzátette: miniszterelnökként tudatában van az ezzel kapcsolatban rá háruló felelősségnek, és mindent megtesz, hogy ne okozzon törést a koalícióban és ne fokozza a feszültséget, hanem racionálisan tárgyalva találják meg a helyes megoldásokat az ország számára.

korábban írtuk

Visszaszólt a PSD-nek a liberálisok alelnöke: „érzik, hogy elveszítik a hozzáférést a közpénzekhez”
Visszaszólt a PSD-nek a liberálisok alelnöke: „érzik, hogy elveszítik a hozzáférést a közpénzekhez”

A PNL alelnöke, Gigel Știrbu szerint a kormányt támadó PSD-s politikusok nem a deficit miatt aggódnak, hanem azért, „mert érzik, hogy elveszítik a hozzáférést a közpénzekhez”, amelyekből éveken át fenntartották a szinekúrákat.

Hirdetés

Aláhúzta ugyanakkor: Románia csak úgy tud kilábalni a jelenlegi nehéz helyzetből, ha komolyan veszi a bejelentett intézkedéseket, és csökkenti a kiadásokat, leállítja a pazarlást, növeli a költségvetési bevételeket, rangsorolja az állami beruházásokat, és korrekciós intézkedéseket vezet be a méltánytalanságok megszüntetésére.

Idézet
Ezt kell most tennünk. Ha meg tudjuk tenni, akkor ez a nehéz időszak sokkal rövidebb lesz. Ha nem tesszük meg, még bonyolultabb helyzetbe kerülünk”

– idézte a kormányfő televíziós nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.

A miniszterelnök ugyanakkor azt is kiemelte, hogy ha nem fogadják el az egészségügyi rendszert érintő intézkedéscsomagot, jövőre fenntarthatatlanná válik az egészségügyi kiadások növekedésének üteme, ami sokkal súlyosabb hatásokkal jár majd. „Abba a helyzetbe kerülünk, hogy nem lesz pénz a kórházakra, gyógyszerekre, nem fog működni az egészségügyi rendszer” – figyelmeztetett.

korábban írtuk

Bolojan: a kórházak pénze bérekre megy el
Bolojan: a kórházak pénze bérekre megy el

Bírálta hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök bizonyos kórházak szerinte eredménytelen menedzsmentjét, az ,,aránytalan” bérköltségeket és a digitalizáció késését.

Szavai szerint a kormány újfent mérlegeli az állami fizetés és a nyugdíj halmozásának megtiltását.

Bolojan rámutatott, néhány állami intézménynél elkerülhetetlenek lesznek az elbocsátások a következő időszakban, és az ilyen esetekben az lenne „helyes erkölcsileg”, hogy azokat a személyeket menesszék, akik nyugdíjban is részesülnek.

„Megvizsgáljuk a nyugdíj és az állami fizetés halmozását tiltó intézkedés bevezetésének lehetőségét” – fogalmazott a miniszterelnök, hozzátéve azonban, hogy mielőtt bejelentenének egy ilyen döntést, meg akar bizonyosodni arról, hogy az „áll a lábán” és tiszteletben tartja az alkotmánybíróság korábbi határozatait.

Ilie Bolojan szerint az állami fizetés és a nyugdíj halmozásának a megtiltása hozzávetőlegesen 10 ezer személyt érintene.

korábban írtuk

Saját pártjából fenyegetik Bolojant: a Cîțu-kormányt bizalmatlansági indítvány buktatta meg
Saját pártjából fenyegetik Bolojant: a Cîțu-kormányt bizalmatlansági indítvány buktatta meg

Florin Roman nemzeti liberális párti (PNL) képviselő hétfőn kritikus üzenetet küldött Ilie Bolojan miniszterelnöknek. Burkoltan meg is fenyegette ugyanakkor a kormányfőt.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Biztosat nem mer ígérni? Niculescu szerint kormánya szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését

A kormány nagyon szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését 2027-ben, de erről csak a jövő évi költségvetés kidolgozásakor születhet döntés – jelentette ki szombaton Luca Niculescu kormányfő.

Biztosat nem mer ígérni? Niculescu szerint kormánya szeretné elkerülni új adók és illetékek bevezetését
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az energiafüggetlenség felé vezető utat vázolta fel a kormányfő

Az energiaforrások diverzifikálásával, a tárolókapacitások bővítésével, a villamosenergia-hálózat és a regionális összeköttetések fejlesztésével, valamint a Neptun Deep révén csökkentené a kormány Románia energiafüggőségét – jelentette ki a kormányfő.

Az energiafüggetlenség felé vezető utat vázolta fel a kormányfő
2026. november 07., szombat

Közelebb kerülhetnek az energiafüggetlenséghez a háztartások, 15 ezer lejes támogatásra lehet pályázni

Legtöbb 15 ezer lejes támogatást igényelhetnek magánszemélyek a megújuló forrásokból származó villamos energia tárolására szolgáló rendszerek telepítéséhez; a 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án kezdődik a jelentkezés.

Közelebb kerülhetnek az energiafüggetlenséghez a háztartások, 15 ezer lejes támogatásra lehet pályázni
2026. november 06., péntek

Vesztettek a környezetvédők, áradhat a Neptun Deepről származó gáz a stratégiai fontosságú vezetéken

Elhárult az akadály a Tuzla – Podișor gázvezeték üzembe helyezése elől, miután a legfelsőbb bíróság törvényesnek minősítette az építési engedélyt.

Vesztettek a környezetvédők, áradhat a Neptun Deepről származó gáz a stratégiai fontosságú vezetéken
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Energiaellátás: az egész ország várta ezt a pillanatot

Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – jelentette be a Nuclearelectrica atomenergia-termelő vállalat. A létesítményt július végén állították le a dunai vízhiány miatt.

Energiaellátás: az egész ország várta ezt a pillanatot
2026. november 05., csütörtök

A remény a mozdony: nagyot fejlődhet az erdélyi vasúthálózat néhány év alatt

Jelentős fejlesztések lezárultának örvendezhet az erdélyi vasúthálózat a következő években – legalábbis a bukaresti papírokon vázolt tervek szerint.

A remény a mozdony: nagyot fejlődhet az erdélyi vasúthálózat néhány év alatt
2026. november 05., csütörtök

Aszályutóhatás: ráfaragtak a gazdák a repcére, több ezer hektárt kell újravetniük más kultúrákkal

Arad megyében a repceföldek 80-90 százalékát tönkretette az aszály, a területeket újra kell vetni más kultúrákkal, ami a gazdálkodóknak a terméskiesés mellett további kiadásokkal jár, tehát kétszeres a veszteségük.

Aszályutóhatás: ráfaragtak a gazdák a repcére, több ezer hektárt kell újravetniük más kultúrákkal
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
2026. november 05., csütörtök

Kényszerösszevonásoknál jóval több kell a papírlakosok, fantomtelepülések országában

A küszöbön álló közigazgatási reform nem merülhet ki a kistelepülések vak kényszerösszevonásában, ha valódi, válságálló megoldást és a kisebbségi jogok megmaradását akarjuk a következő évtizedre.

Kényszerösszevonásoknál jóval több kell a papírlakosok, fantomtelepülések országában
2026. november 04., szerda

Közel a dunai atomerőmű újraindításának napja

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodăi atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica energetikai vállalat.

Közel a dunai atomerőmű újraindításának napja
Hirdetés
Hirdetés