
Súlyos bírságot róhatnak ki azokra az állampolgárokra, akik Romániában törvénytelennek minősített – de külföldön legálisan működő – internetes fogadóoldalakon tettek fogadásokat.
2015. október 09., 15:362015. október 09., 15:36
A Digi 24 hírtelevízió beszámolója szerint az ügyben mintegy 40 ezer állampolgár lehet érintett. Mint kiderült: az oldalak azért számítanak törvénytelennek Romániában, mert a működtetők a szeptemberi határidőig nem fizették ki a kirótt adókat és illetékeket, emiatt a hatóságok felfüggesztették működési engedélyüket.
Sorin Constantinescu, a játéktermeket tömörítő egyesület elnöke elmondta: az engedély nélküli működtetést súlyosan büntetik, az oldalak tulajdonosait egyéves börtönbüntetéssel is szankcionálhatják, és öt évig nem igényelhetnek újabb engedélyt. A legtöbb online fogadóoldal nem rendelkezik romániai képviselettel.
A vállalkozásoknak egyébként 2010 és 2015 között 250 millió eurós adót kellett kifizetniük. A Digi 24 arra is rámutatott: mivel a törvények szerint a felhasználó köteles ellenőrizni, hogy az általa látogatott oldal törvényesen működik-e az országban, a hatóságok az ügyfelekre is bírságot róhatnak ki.
A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
szóljon hozzá!