2012. augusztus 20., 06:492012. augusztus 20., 06:49
A német adóhatóság tavalyig visszamenőleg vizsgálhatná ezeknek az ügyfeleknek a tranzakcióit. A svájci parlament várhatóan a következő hónapokban szavazza meg az erről szóló törvényt, és emiatt nem kell újratárgyalni azt a megállapodást, amelyet áprilisban kötött a két ország az adócsalás céljából svájci bankszámlát használó németek kiszűrésére.
A fő német ellenzéki pártnak, a szociáldemokratáknak (SPD) az áprilisi megállapodás nem tetszik, s közölték, hogy meg fogják vétózni, éppen a visszamenőleges vizsgálat lehetőségének hiánya miatt. A német kormánynak a berlini felsőházban van szüksége az SPD támogatására. Joachim Poss, az SPD egy rangidős tagja a Berliner Zeitungnak szombaton nyilatkozva kijelentette: Németországnak és az Európai Uniónak fontolóra kellene venniük, hogy kitiltsák a svájci bankokat Németországból, ha Svájc nem működik együtt az ügyben. A német kormány azt állítja, hogy a svájci–német megállapodás életbe lépése után Németország óriási adóbevételre számíthat. Becslések szerint a németek mintegy 150 milliárd eurót tartanak svájci bankszámlákon.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.
Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.
Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.