Hirdetés

Berlin megújítaná az Uniót

Új alapra helyezné az Európai Unió (EU) működését Németország, a berlini vezetés szerint a decemberi uniós csúcson fel kell állítani egy testületet, és meg kell bízni azzal a feladattal, hogy készítsen elő új szerződést – írta a Der Spiegel című német hetilap, amely szerint számos tagállam ellenzi a tervet.

2012. augusztus 27., 07:452012. augusztus 27., 07:45

A Der Spiegel tegnapi számában megjelent beszámoló alapján a német kormány azt szorgalmazza Brüsszelben, hogy az Európai Tanács évzáró találkozóján hozzanak határozatot egy szerződés-előkészítő testület felállításáról, és döntsenek arról is, hogy mikor kezdődjék a munka.

Az új uniós alapszerződés a német javaslat szerint rendelkezne egyebek között arról, hogy az Európai Unió bírósága ellenőrzi a tagállamok költségvetését, és megbüntetheti a deficitszabályokat megsértő országokat. Számos tagállam, például Írország és Lengyelország azonban ellenzi a tervet. A dublini kormány az ilyen esetekben kötelező népszavazás kockázataitól tart, Varsó pedig úgy véli, hogy jelenleg nem lehetséges megállapodást elérni a 27 tagállam között egy új alapszerződésről.

Angela Merkel német kancellár beszédeinek visszatérő eleme, hogy a válságot az uniós integráció további elmélyítésével lehet megoldani, és a költségvetési politikát összehangoló fiskális paktumot egy új politikai unióval kell kiegészíteni, e folyamat során pedig az EU működéséről szóló szerződést is módosítani kell. Berlin a szerződés-előkészítő konvent létrehozására irányuló kezdeményezéssel kívánja formába önteni az elképzelést – írta a Der Spiegel. A legutóbbi hasonló próbálkozás az úgynevezett európai alkotmány kidolgozásával megbízott konvent felállítása volt 2002-ben. A testület alkotmányjavaslatát Franciaország és Hollandia népszavazással elutasította, a helyére lépő Lisszaboni szerződést pedig Írországban csak a második nekifutásra sikerült népszavazással elfogadni.

Athén haladékot kér

A francia államfő is kiállt szombaton Görögország euróövezeti tagsága mellett, miután Párizsban megbeszélést folytatott Antonisz Szamarasz görög miniszterelnökkel. „Görögország az eurózóna tagja, és az euróövezetben kell maradnia” – hangsúlyozta François Hollande, aki szerint nem kérdés Görögország euróövezeti tagságának fenntartása. Ugyanakkor leszögezte: az athéni kormánynak hitelesen kell bizonyítania, hogy betartja a reformok és a költségvetési takarékosság terén vállalt ígéreteit és kötelezettségeit. Hollande gyakorlatilag szóról szóra megismételte, amit Angela Merkel mondott pénteken Berlinben a görög kormányfőnek. Szamarasz a német kancellárnak is elmondta, hogy további két év haladékot szeretne kapni eladósodott országának azon reformok megvalósításához, amelyeket a nemzetközi hitelezők szabtak számára pénzügyi segélycsomagjuk feltételéül.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén

A romániai építőiparban dolgozók egyre borúlátóbban ítélik meg az előttük álló időszakot: a megkérdezett vállalkozók 83 százaléka biztosra veszi, hogy a következő 12 hónapban tovább emelkednek az árak.

Drágulások jöhetnek az építőiparban, mind az anyagköltségek, mind a munkadíj terén
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy az üzemanyagárak csökkenése várható a következő napokban, ahogy a vállalatok elkezdik az alacsonyabb áron beszerzett készletek értékesítését.

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „békeidős” üzemanyagárakat ígér

2026. július 02., csütörtök

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése

Romániában egyelőre nem elég fejlett az úgynevezett internship (szakmai gyakorlat) jelensége, amikor időszakos, gyakorlatorientált munkalehetőséget biztosítanak egyetemisták, frissen diplomázottak számára a vállalatok, intézmények vagy szervezetek.

Egyelőre gyermekcipőben jár az egyetemi oktatás és a munkaerőpiac közti híd megteremtése
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Az RMDSZ politikusa egy csütörtöki szakmai rendezvényen emlékeztetett arra, hogy a közel-keleti konfliktus kirobbanásakor a gázolaj ára gyorsan emelkedett, ezért szerinte a nemzetközi jegyzések visszaesése után hasonló ütemű árcsökkentésre lenne szükség.

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára
2026. július 02., csütörtök

Tánczos Barna szerint túl magas a gázolaj ára

Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
Hirdetés
Hirdetés