Hirdetés

Berettyószéplak: idegen olajat finomítanak

Tíz év szünet után újra termel a berettyószéplaki kőolaj-finomító. Az észak-bihari községben a hatvanas évek óta a kőolaj-kitermelés a legfontosabb iparág, a finomító építése 1969-ben fejeződött be.

Nagy Orsolya

2010. augusztus 09., 10:112010. augusztus 09., 10:11

„A berettyószéplaki önkormányzatnak sikerült megegyeznie a finomítót újraindító vállalattal abban, hogy a községből és környékéről alkalmazza majd dolgozói legnagyobb részét” – nyilatkozta a Krónikának Bagosi Barna alpolgármester. Megtudtuk, a kőolaj-finomítóban már majdnem kétszáz személy dolgozik, és a tervek szerint a továbbiakban újabb környékbeliek juthatnak munkához, ami az elöljáró szerint a gazdasági válságban igen nagy örömöt jelent. Bagosi elmondta, a dolgozók száma csaknem kétszer ennyire növekedhet még.

A széplaki finomító 2001-ben zárt be, miután a Petrom – amely addig a környéken kitermelt olajat biztosította a létesítménynek – megszakította a szállítást, mert a finomító már képtelen volt fizetni. Ezt követően a Petrom néhány évre át is vette a finomító kezelését, hogy kintlévőségeit visszaszerezze, majd 2005-ben elindította a csődeljárást. A gyárat most az Ecodisel Kft. működteti, amely már 2008-ban megvásárolta azt, de a nyitás időpontja eltolódott, mivel a gépek állapota erősen leromlott a többévnyi szünet alatt, így többet ki kellett cserélniük vagy megjavítaniuk az új tulajdonosoknak.

Bagosi Barna ugyanakkor arról is beszámolt lapunknak, hogy aggasztja a gondolat, hogy bár a finomítót eredetileg a Berettyószéplak közelében kitermelt kőolajra tervezték, jelenleg külföldi olajjal dolgozik, az pedig, hogy ennek milyen a minősége, csak egy-két hónap múlva válik majd egyértelművé. Mint megtudtuk, a finomítót működtető román–olasz vegyesvállalatnak nem sikerült megegyeznie azokkal az olajcégekkel, amelyek a széplaki kőolajat szállíthatnák a helyszínre. Annyi bizonyos, hogy az újraindított kőolaj-finomító napi akár 1600 tonna nyersanyag feldolgozására is képes. Bagosi Barna azt mondja, a munkahelyteremtés igen örvendetes, de a befektetés hatásairól csak egy-két hónappal később tud majd érdemben nyilatkozni.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?

Alaposan megemelkedett a legolcsóbb új autóért kifizetendő összeg Romániában.

Melyik az és mit tud a legolcsóbb új autó Romániában?
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan

Ilie Bolojan miniszterelnök bírálja a Hidroelectricát, amiért a vállalat „inkább nyereséget termelt”, és „a magas fizetések mellett 150–180 ezer eurós teljesítménybónuszokat” fizetett, ahelyett hogy beruházásokat hajtott volna végre.

Bónuszosztás a lakossági árak csökkentése helyett: kifakadt Ilie Bolojan
2026. május 02., szombat

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak

A legtöbb romániai töltőállomáson már nem találni literenként 9 lej alatt benzint, a dízel ára ismét a 10 lejes lélektani határ közelébe került.

Negyedik napja emelkednek az üzemanyagárak
2026. május 01., péntek

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését

Az Európai Bizottság és az Európa Tanács elnöke üdvözölte pénteken, hogy május 1-jétől ideiglenesen hatályba lépett az Európai Unió és a dél-amerikai Mercosur-országok közötti szabadkereskedelmi megállapodás.

Közös jólét? Európa üdvözli a Mercosur-egyezmény ideiglenes hatályba lépését
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít

Románia közel 351 millió eurót visszaszerzett az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési kérelméhez kapcsolódó, eredetileg felfüggesztett összegekből, ugyanakkor mintegy 459 millió eurót veszít.

Románia jó sokat nyer, de még többet veszít
2026. május 01., péntek

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon

Egyes benzinkutaknál a nagy kereslet miatt előfordulhat, hogy átmenetileg nem áll rendelkezésre üzemanyag, de ezek csak helyenkénti és rövid ideig tartó állapotok, mivel a kutakat gyorsan feltöltik – közölték az OMV Petrom képviselői.

„Előfordulhat”, hogy nincs üzemanyag a töltőállomásokon
2026. május 01., péntek

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában

Pénteken is folytatódott a román deviza értékvesztése: a lej–euró- árfolyam péntek reggel 5,2 lej/euróra emelkedett a bankközi piacon, ami a valaha volt legmagasabb szint. A lej lejtmenetét a belpolitikai válság által kiváltott bizonytalanságok okozzák.

5,20 lejig is elment péntek reggel az euró árfolyama a bankközi piacon a politikai válság árnyékában
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok

A május elsejei munkaszüneti napon is folytatódott az üzemanyagárak emelkedése. Míg csütörtökön a standard gázolaj ára egyes töltőállomásokon átlépte a 9,7 lej/literes küszöböt, pénteken a standard benzin ára is sok helyen elérte a 9 lej/literes határt.

Munkaszüneti napon sincs megállás: tovább drágultak az üzemanyagok
2026. április 30., csütörtök

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet

„Nagyon mozgalmas nap” volt csütörtökön a devizapiacon, ahogy ez bizonytalan időszakokban lenni szokott, de a jelenlegi adatok alapján hamarosan csillapodik a helyzet a lej-euró árfolyamot illetően – jelentette ki a Román Nemzeti Bank (BNR) szóvivője.

Jegybanki szóvivő a lej-euró árfolyam elszállásáról: hamarosan csillapodik a helyzet
2026. április 30., csütörtök

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink

Az üzemanyagkészletek az átlag felett vannak, a benzintározók szinte teljesen megteltek, míg a gázolajtermelés maximális szinten zajlik – közölte a Rompetrol csütörtökön.

Rompetrol a sorban álló tartálykocsikról: az átlagosnál nagyobbak az üzemanyagkészleteink
Hirdetés
Hirdetés