2012. február 01., 07:462012. február 01., 07:46
„Nem lenne helyes, ha azt mondanám, hogy április elsejétől, ráadásul pont a bolondok napjától, beszélhetnénk a bérek és nyugdíjak emeléséről. Azt tudom mondani, hogy az első negyedév után megvizsgáljuk, hogy az év folyamán lehetővé válik-e a bérek és nyugdíjak szerény emelése” – fogalmazott a kormányfő. Arra utalva, hogy a kormánykoalíció hétfői ülésén a pártok megbízták azzal, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániában vizsgálódó képviselőivel tárgyaljon a juttatások szintjének növeléséről, elmondta, ez a megbízatás tulajdonképpen azt jelenti, hogy a tárgyalások során benne kell tartania a szándéknyilatkozatban az emelések lehetőségét.
„A év még hosszú, nem ér véget január 31-én. Ha nem sodorjuk veszélybe az ország stabilitását, s meglesznek a szükséges anyagi erőforrások, akkor emeljük a juttatásokat. De még túl korai lenne ígérni” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Egyébként tegnapi sajtótájékoztatóján Traian Băsescu államfő is beszélt a témáról, ismételten leszögezve, hogy a politikum legyen realista a bér- és nyugdíjemelések tekintetében.
Emil Boc a közszolgálati csatornának nyilatkozva, ugyanakkor arról is értekezett, hogy amint a gazdaság ezt lehetővé teszi, csökkenteni fogják a vállalkozók által fizetendő társadalombiztosítási hozzájárulások mértékét, ez ugyanis szerinte a legfontosabb intézkedés, amit az üzleti szféra érdekében meg lehet hozni. Hozzátette azonban, hogy a jelen körülmények között erre nem lehet sort keríteni. Arra a kérdésre pedig nem is kívánt válaszolni, hogy körülbelül mikor, illetve milyen mértékben csökkenhetnek a hozzájárulások.
A kormányfő arra is kitért, hogy a gazdasági növekedés érdekében Romániának minél több európai uniós forrást kellene lehívnia. Ebben az évben például 6 milliárd euró áll az ország rendelkezésére. Boc egyébként optimista e tekintetben, mivel – mint hangsúlyozta – a leszerződött összegek a 60 százaléka esetében már el is kezdődött a munka.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.