
Romániából csak a Ryanair bukaresti járatait érinti a járattörlés, amit a pilóták szabadságolása körül kialakult fejetlenség okozott. Közben a részvények zuhanni kezdtek.
2017. szeptember 20., 12:052017. szeptember 20., 12:05
2017. szeptember 20., 12:282017. szeptember 20., 12:28
Egyelőre úgy tűnik, hogy az elkövetkező időszakban romániai járatai közül csak bukarestieket töröl a Ryanair. Az ír fapados légitársaság hétfő este hozta nyilvánosságra, hogy összesen 2124 járata nem indul el október 28-áig, miután „elszámolták magukat” a pilóták szabadságolásával. Ami Romániát illeti,
és október első négy vasárnapján a Milánó–Bukarest menettérti járat sem közlekedik. A lista szerint Budapest is érintett, szerdánként nem fog közlekedni a 3717-es és 3718-as járat London-Stansted, illetve Budapest között.
A legfrissebb információk szerint a temesvári, nagyváradi és craiovai légikikötőket nem érintik a további járatkiesések,
vagy onnan készültek a Körös-parti városba.
A Ryanair pénteken teljesen váratlanul jelentette be a honlapján, hogy azonnali hatállyal napi 40-50 járatát törli október végéig. Az első napokban azonban ennél többet, 80 járatot töröltek.
A légitársaság a hivatalos tájékoztatás szerint az utasokat e-mailben értesíti arról, hogy törölte a járatukat. Ebben az esetben az utas kérhet ingyenes átfoglalást vagy visszatérítést. A légi utasok jogait szabályozó uniós irányelv szerint a Ryanairnek akkor is térítésmentesen kell átfoglalnia a jegyet, ha a saját hálózatában nem tudja megoldani az utas elszállítását. A diszkont-légitársaság azonban nem kötelezhető arra, hogy a következménykárokat (autóbérlés, szállás) megfizesse.
A Ryanair azt követően került ebbe a meglehetősen negatív helyzetbe, hogy eddig áprilistól márciusig terjedő év szerint engedte a szabadságolást, a jövő évtől kezdve azonban a naptári év szerint kell alakítani a szabadságolási rendszert. Ennek következményeként
Az Európai Bizottság közben a jogszabályok betartására szólította fel a légitársaságot. Az európai előírások szerint azok az utasok, akiknek járatát az utazásuk megkezdése előtt kevesebb, mint 14 nappal törlik, pénzügyi kártérítésre jogosultak.
A légitársaságok akkor kerülhetik el a kártérítés megfizetését, ha olyan más járatokat és célállomásokat kínálnak, amelyek legfeljebb két órával később indulnak, és legfeljebb négy órával később érkeznek meg, mint a menetrend szerinti eredeti repülőút.
Részvényeinek árfolyama viszont nagyot esett az elmúlt napokban, a szaksajtó szerint pedig egyre biztosabb, hogy emögött nemcsak a járattörlések állnak.
A hétvégi bejelentés után a Ryanair 5 százalék körüli eséssel indította a hetet. Az Equilor Alapkezelőnek a Hvg.hu gazdasági hírportál által idézett elemzése szerint viszont ez az egy hír önmagában nem lett volna elegendő ilyen mértékű eséshez, hisz a járatok kevesebb mint 2 százalékát érintik a törlések, és az első elemzői becslések szerint az éves profit 2,3 százalékába kerülnek majd.
De – idézi fel az elemzés – a múlt csütörtökön az Európai Unió Bírósága újabb veszteséggel növelte az amúgy is problémákkal küszködő vállalat költségeit. Eszerint nemcsak az ír jog az irányadó a vállalattal kapcsolatos bírósági perekben, a légitársaság bázisain dolgozók a bázis helye szerinti bírósághoz fordulhatnak munkaügyi perekben.
A Ryanair eddig úgy rendelkezett, hogy bárhol is dolgozik egy alkalmazottja, jogi ügyekben az ír bíróságok dönthetnek. A döntés a Ryanair szerint nem jár költségemelkedéssel, de független elemzők szerint már 2018-ra 40 millió eurót, 2019-re pedig 100 millió eurót jelentenek majd a vállalat számára – írta az elemzés.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!