
Fotó: Facebook/Tim Bishop
A szállítási infrastruktúrának prioritást kell élveznie minden kormány részéről – nyilatkozta csütörtökön Klaus Johannis államfő, aki a craiovai Ford-gyárba látogatott, ahol megkezdték az új EcoSport kisméretű szabadidő-autó (SUV) gyártását.
2017. október 12., 13:452017. október 12., 13:45
2017. október 12., 13:462017. október 12., 13:46
„A befektetések idevonzásában kulcsfontosságú szerepe van a helyi közigazgatásnak, és támogatom, hogy ez szabály legyen és ne kivétel. Mindannyian tudjuk, hogy az egyik legfontosabb követelmény a minőségi infrastruktúra biztosítása.
– nyilatkozta Johannis az Agerpres szerint.
Az államfő elmondta, az új Ford EcoSport modell bemutatója előtt találkozott a kormány képviselőivel, többek közt Mihai Tudose miniszterelnökkel, és tárgyaltak erről a témáról. „Beszélgetéseink során érintettük ezeket a témákat is, és minden erre vonatkozó ígéretet megkaptam” – mondta Johannis.
Az államfő hangsúlyozta, Romániának fontos rendeznie az infrastrukturális beruházásait, nem csak azért, hogy az autóipar vonzóbb és versenyképesebb legyen, hanem hogy a romániai lakosok hatékonyan és biztonságban utazhassanak az országban és Románia fejlődését biztos, egészséges alapokra helyezhessék.
Mihai Tudose miniszterelnök csütörtökön azt nyilatkozta, hogy
„Vannak olyan infrastrukturális munkálatok, amelyeknél már elindult a közbeszerzési folyamat, az odaítélés. Ebben a térségben is történnek dolgok. Ezt vállalta Románia. Románia pedig betartja vállalásait” – mondta Tudose a craiovai Ford gyár látogatása után.
A kormányfő szerint a Ford EcoSport modell bemutatása egy új fejezet a Ford gyár történelmében. A miniszterelnök elmondta, nem kis dolog, hogy egy ilyen méretű vállalatnak Romániában legyen gyára. „Büszkeség számunkra és remélem számukra is, hogy itt egy megfelelő gazdasági, társadalmi közeget találtak, hogy egy ilyen fontos lépést tegyenek meg, egy új modellt gyártsanak Craiován” – mondta Tudose.
A Ford Motor Co. csütörtökön kezdte meg az új EcoSport kisméretű szabadidő-autó (SUV) gyártását a craiovai összeszerelő üzemében.
Az európai piacot eddig az indiai Chennai üzem látta el az EcoSport modellel. „Egyre több vásárló érdeklődik az EcoSport és általában az SUV modellek iránt, így most jött el az ideje, hogy Európában is beindítsuk a gyártást” – mondta az MTI szerint Steven Armstrong, a Ford Motor Company EMEA (Európa, Közel-Kelet, Afrika) régióért felelős alelnöke.
A Ford európai SUV-értékesítése 2016-ban több mint 30 százalékkal növekedett, 2017 első nyolc hónapjában pedig a növekedés meghaladta a 27 százalékot. A SUV-modellek forgalmának növekedése új munkahelyeket is teremt a craiovai üzemben.
A Ford 2008 márciusában vette át az üzemet a Daewoo modelleket gyártó Automobile Craiova S.A. vállalattól. A Ford egymilliárd eurót meghaladó beruházásnak köszönhetően az üzem mostanra világszínvonalú autógyárrá vált.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!