
Fotó: Gov.ro
Ebben az évben nem nőnek a nyugdíjak, a nyugdíjpont értéke 2022. január elsején emelkedik – jelentette be Ludovic Orban, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a bukaresti kormánykoalíció hétfői ülése után.
2021. február 08., 15:202021. február 08., 15:20
2021. február 08., 19:462021. február 08., 19:46
Az eddigi kormányzati tervek szerint a nyugdíjnak ebben az évben 14 százalékkal kellett volna emelkednie, miközben a parlamentet többször megjárt korábbi törvény 40 százalékos indexálást vetített előre. Ludovic Orban szavaiból azonban most sem derült ki, pontosan milyen mértékben emelkedik 2022-ben az öregségi járandóság. A bukaresti képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikus közölte, a nyugdíjpont értékének növekedését a 263-as számú törvényben szereplő képlet alapján számítják ki.
Orban elmondta ugyanakkor, hogy a lehető legkorábban elkezdik a nyugdíjak újraszámolásának eljárását is, amely kiigazítja az egyenlőtlenségeket. Ami pedig a speciális nyugdíjak kérdését illeti, a koalíció vezető alakulatát irányító politikus emlékeztetett, hogy a kormányprojektben szerepel egy nyugdíjtörvény kidolgozása, amely ki fog térni ezekre a juttatásokra is. A PNL és az USR-PLUS alkotta szövetség között létezik egy egyezmény a parlamenti képviselők és szenátorok jogállását módosító jogszabály kidolgozásáról is, amely révén törölni fogják a törvényhozók különnyugdíját. Orban hangsúlyozta, hogy a PNL vezetősége egyhangúlag megszavazta a módosítás támogatását.
A PNL elnöke közölte: a kormánykoalíció tanácskozott a költségvetésről, a költségek csökkentéséről, és a tervek szerint 2021-re nem bocsátanak ki üdülési utalványokat (voucher).
„Új üdülési jegyeket nem bocsátanak ki, mert vannak voucherek, amelyek érvényesek maradnak 2021 folyamán” – mondta Orban. A PNL elnöke szerint az egyetemistáknak járó kedvezményekről, valamint a közalkalmazottak pótlékairól még nem született döntés. Eltörlik viszont a prefektúrák dolgozóinak juttatott 30 százalékos bérpótlékot.
Orban úgy fogalmazott: olyan büdzsét igyekeznek kidolgozni, amely megfelel a hazai, illetve az európai szintű tárgyalásokon elfogadott, 7 százalékos hiánycélnak. Az államháztartási konstrukciót ugyanakkor úgy akarják kidolgozni, hogy kedvezzen az európai alapok felhasználásának. A tervek szerint a beruházások 50 százalékát vissza nem térítendő európai alapokból kívánja fedezni a kormány – nyilatkozta Ludovic Orban.
Mintha összementek volna az adagok – érzik sokan, amikor a pincér kihozza a megrendelt finom falatokat. És nagy valószínűséggel nem is tévednek.
Szombat reggelre újabb áremelkedést jegyzett a romániai üzemanyagpiac, a benzin ára pedig ismét történelmi csúcsra emelkedett. A standard benzin literje elérte a 9,79 lejt, ami közel tíz banis drágulást jelent az előző naphoz képest.
A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.
A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.
Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k
Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.
A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán
Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.
A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az egy felmérésből.
3 hozzászólás