
Új lehetőség. Évi 600 lejjel belepótolna a román kormány a kiskorúak életkezdésébe
Fotó: Barabás Ákos
Életkezdési támogatás bevezetését tervezi a román kormány: egy sürgősségi kormányrendelet-tervezet értelmében évi 600 lejes állami támogatást és 3 százalékos kamatot nyújtanának azoknak a kiskorúaknak, akiknek a szülei évente legalább 1200 lejt félretesznek a junior egyéni megtakarítási számlán.
2018. október 24., 10:022018. október 24., 10:02
A 2019-es évtől kezdődően évi 600 lejes állami támogatást kaphatnak a kiskorúak egy, a szociálliberális kormány által kidolgozott sürgősségi kormányrendelet-tervezet értelmében. A gROwth – junior egyéni megtakarítási számla elnevezésű kormányprogramról kedden számolt be a Mediafax hírügynökség. Mint rámutattak, a jogszabálytervezet értelmében
A sürgősségi kormányrendelet-tervezet ugyanakkor azt is előírja, hogy valamennyi kiskorúnak egyetlen ilyen juniorszámlához van joga, a számlára pedig a kiskorú törvényes képviselője vagy bárki más lejben helyezhet el különböző pénzösszegeket.
„2019-től kezdődően a számlák tulajdonosai évi 600 lejes állami segélyben részesülnek 18 éves koruk betöltéséig azzal a feltétellel, hogy az illető számlán elhelyezett pénzösszegnek adott évben legalább 1200 lejnek kell lennie. Abban az esetben, ha minden naptári év végén a befizetett összeg kevesebb, mint a minimális 1200 lej, úgy a számla tulajdonosa nem kapja meg az állami támogatást, de a számla egyenlegéért jár a kamat” – szerepel a rendelet tervezetében, ami szerint a kamat évi 3 százalékos, és az állami támogatással egyetemben adómentes.
A jogszabályjavaslat egyúttal azonban azt is előírja, hogy az egy év leforgása alatt letétbe helyezett összeg nem haladhatja meg az előző év utolsó napján érvényes árfolyamon számolva a 100 ezer eurót.
Kivételt olyan egészségügyi kiadások képezhetnek, amelynek során a kiskorút halálos betegség esetén kezelésnek vetik alá, illetve a kiskorú elhalálozása esetén is hozzá lehet jutni a letétbe helyezett összegekhez. Tizennyolc évesen a számla tulajdonosa vagy törvényes képviselője teljes egészében lehívhatja az összeget a számláról.
A számlán levő összegek addig nem képezhetik kényszervégrehajtás, sem más tranzakció tárgyát, nem lehet azokat másnak átadni vagy zálogba helyezni; ha valaki hasonlóval próbálkozna, a műveletet semmissé nyilvánítják. A junior megtakarítási számlán a tervezet értelmében 2018 decemberétől lehetne pénzösszegeket elhelyezni.
A román és magyar állampolgársággal rendelkező kiskorúak számára tehát újabb lehetőség kínálkozik a megtakarításra, miután idén januártól a magyar kormány elindította a határon túl élő családokat segítő Köldökzsinór programot, ami a Magyarországon babakötvényprogramként emlegetett támogatáspolitika újragondolt verziója. Amint arról korábban írtunk, a január 1-jén elindított program egyik eleme a 64 125 forintos egyszeri anyasági támogatás, a másik pedig a babakötvény, amelynek elindításához az állam 42 500 forintot biztosít, később pedig évenként kamattámogatást.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!