Hirdetés

Az orvosokat részesíti előnyben a tervezett béremelés

Közvitára bocsátotta kedden a román kormány azt a sürgősségi rendelettervezetet, amellyel a közalkalmazottak bérezési rendszerében lévő igazságtalanságok egy részét próbálja felszámolni.

Krónika

2016. május 18., 10:312016. május 18., 10:31

2016. május 18., 13:222016. május 18., 13:22

Dacian Cioloş miniszterelnök kedden este közölte: senkinek nem csökken a bére. A kormány terve szerint az egy munkahelyen, azonos beosztásban dolgozó, azonos tapasztalattal rendelkező közalkalmazottak bére közötti különbségeket úgy szüntetik meg, hogy valamennyiük bérét a legjobban kereső kollégájuk bérszintjére emelik. Az egészségügyben és központi közigazgatásban jelentősebb korrekciókat terveznek.

A 400 ezer közalkalmazott számára bérnövekedést előirányzó sürgősségi rendelet augusztus elsejétől lépne hatályba. A bérkiigazítás évi 2,3 milliárd lejes többletterhet jelentene a román költségvetésnek. Cioloş rámutatott: tisztában van azzal, hogy a költségvetési megszorítások nem teszik lehetővé minden igazságtalanság kijavítását a közszférában, de inkább elkezdi a reformot, mintsem teljesíthetetlen általános béremeléseket jelentsen be, aztán pedig „elmeneküljön\".

Az MTI emlékeztet, hogy a tavaly novemberben hivatalba lépett szakértői kormány a GDP 2,95 százalékára rugó hiánnyal kényszerült megtervezni az idei költségvetést, miután elődje, a szociáldemokrata Victor Ponta vezette kabinet 24-ről 20 százalékra csökkentette az áfát, és tíz százalékos általános béremelést vezetett be a közszférában 2016 január elsejétől kezdődően.

A Cioloş-kabinet a legátfogóbb bérreformot most az egészségügyben akarja végrehajtani, ahol nemcsak egyazon kórházon, vagy klinikán belül, hanem a teljes ágazatban megszüntetnék az azonos beosztású és régiségű munkavállalók bére közötti különbségeket. A közvitára bocsátott javaslat a munkakörök hierarchiáját is figyelembe veszi.

A bérkiigazítás részleteit ismertető Dragos Pîslaru munkaügyi miniszter kitért arra is, hogy az évi 2,3 milliárd lejes bérkiigazítási keretből 134 millió lejt az egészségügyben, 240 milliót pedig az oktatásban dolgozók prémiumalapjára szánnak: ebben a két ágazatban – a kormányrendelet által meghatározandó szempontok alapján – ismét jutalmaznák a kiemelkedő munkavállalói teljesítményt.

Viszont a közoktatási szakszervezetek máris jelezték, hogy elégedetlenek a közvitára bocsátott rendelettervezettel és tiltakozó megmozdulásokat helyeztek kilátásba, az érettségi, és felvételi vizsgák küszöbön álló időszakában. Romániában május elseje óta 1250 lej a minimálbér.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?

Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.

Felsülök a napelememmel: ki vagy mi segíthet?
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is

Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.

Életbe lépett a Temu-vám: fizetni kell a 150 eurónál kisebb értékű csomagok után is
2026. július 01., szerda

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül

A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.

Ahogy várható volt, meglódult a gázolaj ára. Sok viszont a kérdőjel az üzemanyagárak alakítása körül
2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
Hirdetés