
Fotó: Pixabay.com
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) javította az idei és a jövő évi román gazdaság növekedési előrejelzését őszi világgazdasági prognózisában.
2017. október 10., 20:322017. október 10., 20:32
Az IMF arra számít, hogy a román bruttó hazai termék (GDP) az idén 5,5 százalékkal bővül, miután a tavaszi jelentésben még 4,2 százalékos növekedéssel számolt.
A román kormány az idén 5,6 százalékos gazdasági növekedést remél, miután augusztusban megemelte a korábban közölt 5,2 százalékos várakozását.
A román hatóságok korábban bírálták az IMF-et, hogy nem közöl pontos prognózist a román gazdaságról. Szeptember elején Mihai Tudose román miniszterelnök megbeszélésre hívta az IMF és a Világbank küldöttségét, és ismertette velük a legfrissebb gazdasági mutatókat. Tudose azt kérte a két nemzetközi szervezettől, hogy pontosabb előrejelzést készítsenek Romániáról.
A miniszterelnök hétfőn este egy televíziós műsorban kijelentette:
Bírálta a washingtoni pénzintézetet amiatt, hogy 2010-ben 25 százalékkal csökkentették a béreket a közszférában. Tudose szerint utólag elismerték, hogy hibás döntés volt, de közben elrontották az ország lakosságának életét.
Tudose elmondása szerint a szeptember eleji találkozón kilátásba helyezte, többet nem fogadják az IMF küldöttségét, ha a tavalyi őszi és az idei tavaszi jelentés után harmadszor is téves prognózist adnak. Tudose most úgy látja, az IMF „elővigyázatosabbá” vált. Az első fél évben a román gazdaság 5,9 százalékkal bővült a tavalyi azonos időszakhoz mérten.
{K1}
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!