2012. március 09., 15:352012. március 09., 15:35
Pénteken tartott távhívásos megbeszélésüket követően a miniszterek azt is kifejezésre juttatták, hogy Görögország teljesítette a feltételeket, és rövidesen jóváhagyják a fennmaradó összeg átutalását is.
Korábban a görög kormány bejelentette, hogy a magánhitelezők hozzájárultak, hogy – az úgynevezett kollektív fellépési záradék hatását is beszámítva – a birtokukban lévő görög szuverén adósság 95,7 százalékára követelésállományukat 53,5 százalékkal csökkentett névértéken és kedvezőbb feltételekkel hosszú lejáratú kötvényekre cseréljék.
Cserébe ezek a befektetők 30 milliárd euró erejéig az eurózóna által garantált rövid lejáratú kötvényeket kapnak.
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának vezetője közleményében üdvözölte az adósságcserével, illetve a görög konszolidációs program végrehajtásával kapcsolatos fejleményeket, de a csoport nevében sürgette Athént, hogy továbbra is tartson ki az egyeztetett program mellett, és folytassa a kiigazításhoz szükséges erőfeszítéseket.
A miniszterek megerősítették annak fontosságát is, hogy Görögországban tovább erősödjék az intézményrendszer képessége a konszolidációs folyamat kiteljesítéséhez.
Mint Juncker fogalmazott, az Eurócsoport döntésére bátorítólag hatott a magánszektor nagyarányú részvétele az adósságcserében. A miniszterek azt is tudomásul vették, hogy Athén két héttel meghosszabbította a kötvénycsere határidejét, és reményüket fejezték ki, hogy ezalatt még tovább fog emelkedni a részvétel.
Az euróövezeti miniszterek értésre adták, hogy számítanak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentős arányú hozzájárulására a Görögország javára induló második mentőcsomaghoz. Az IMF a tervek szerint jövő héten határoz erről.
Üdvözölte a görög kötvénycsere sikerét Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse is. Hangoztatta, hogy a magánszektor részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy a görög adósság fenntartható méretű maradjon a jövőben, így a euróövezet pénzügyi stabilitásához is.
Ő is arra szólította Athént, hogy folytassa a közösen kidolgozott program szigorú végrehajtását.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.