
Klaus Johannis a csütörtökön aláírt sztrádatörvénnyel
Fotó: Presidency.ro
A bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve a Dăncilă-kabinet elleni támadásra használta fel Klaus Johannis államfő csütörtökön az úgynevezett „Egyesülés Autópályájáról” – a Moldvát Erdéllyel összekötő gyorsforgalmi útról – szóló törvény kihirdetését.
2018. november 29., 22:392018. november 29., 22:39
2018. november 29., 22:432018. november 29., 22:43
A bukaresti elnöki hivatalban most először rendeztek nyilvános eseményt egy törvény kihirdetéséből, amelyre ez alkalommal meghívták a november elején csaknem egyhangúlag megszavazott törvény ellenzéki kezdeményezőit és az autópályáért tüntetéseket szervező civil szervezetek képviselőit. A PSD egyetlen politikusa sem vett részt az eseményen.
Az MTI szerint az elnök közölte: a kormány feladata lenne az ország adminisztrálása és csak azért kellett a parlamentnek közbelépnie, mert a kormány érdektelensége és hozzá nem értése nemzetbiztonsági problémává súlyosbította a moldvai régió leszakadását, az ottani munkaerő elvándorlását. Az államfő arra figyelmeztette a Dăncilă-kabinetet, hogy immár törvényt sért, ha nem indítja el azonnal a sztráda-projektet. Burkoltan azt is kilátásba helyezte, hogy nem fogja kihirdetni a jövő évi költségvetési törvényt, ha az nem irányozza elő a szükséges összegeket a Marosvásárhely–Jászvásár (Iași) autópályára.
Johannis nemcsak a moldvai autópálya-projekt több mint egy évtizedes halogatásának felelősségét igyekezett a PSD-re hárítani: a csütörtöki eseményen arra is felhívta a kormánypárt figyelmét, hogy súlyos politikai válságba sodorná az országot azzal, ha közkegyelmi rendeletet hozva próbálná meg megelőzni a „bűnöző Dragnea” (a PSD elnöke) bebörtönzését. Az elnök felidézte: tavaly, a büntetőjog korrupcióellenes szigorát enyhítő, elhíresült 13-as kormányrendelet hatalmas tüntetéseket váltott ki.
A román ellenzéki sajtó napok óta azt híreszteli, hogy a Dăncilă-kabinet a karácsonyi ünnepek környékén szándékszik olyan közkegyelmi sürgősségi kormányrendeletet hozni, amely megmentené a börtöntől a korrupcióért két éve felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott, második perében pedig – első fokon – letöltendő szabadságveszésre ítélt szociáldemokrata pártelnököt. Johannis újságírói kérdésre válaszolva elismerte: nincsenek konkrét információi erről, de hozzátette: ha bebizonyosodik, hogy a PSD ilyesmire készül, mindenképpen megpróbál majd közbelépni.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!