
Fotó: Barabás Ákos
Az Országos Adóhatóság (ANAF) 196,8 milliárd lejt (43,73 milliárd euró) gyűjtött be tavaly, ami 7,8 százalékkal haladja meg a 2014-es szintet.
2016. március 30., 12:362016. március 30., 12:36
A GDP-arányos költségvetési bevételek megközelítették a 28 százalékot, ami 0,5 százalékos növekedés az előző esztendőhöz képest, mutat rá közleményében az ANAF.
Az áfabevételek 12 százalékkal, 57,13 milliárd lejre (12,69 milliárd euró) bővültek, miközben a profitadóból 13 százalékkal több, összesen 12,33 milliárd lej (3,06 milliárd euró) gyűlt be. Az adóellenőrök eközben 18,9 milliárd lejnyi elmaradást hajtottak be.
Az ANAF felügyelői ugyanakkor adócsalásra szakosodott hálózatokat is felszámoltak, megállapítva, ezek összesen több mint 5 milliárd lej (1,2 milliárd euró) értékben károsították meg a román állam költségvetését. Az egymillió eurót meghaladó károk teszik ki a leleplezett bűncselekmények 87,6 százalékát. A tavalyi év során 350 magánszemély esetében állapították meg, hogy nem tudja igazolni, honnan származik vagyona egy része.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
szóljon hozzá!