
Fotó: Pixabay.com
Augusztus elsejétől lép hatályba a magáncsőd intézménye Romániában, miután a kormány elfogadta a vonatkozó jogszabály alkalmazási módszertanát.
2017. június 12., 15:402017. június 12., 15:40
A parlament által már két éve elfogadott magáncsődtörvény – mint ismeretes – lehetővé teszi a jóhiszemű eladósodott magánszemélyek számára, hogy csődbiztos felügyelete alatt átütemezzék adósságaikat, és
Az alkalmazási módszertan egyebek mellett azt részletezi: hogyan kell a kijelölt csődbiztosnak figyelembe vennie a statisztikai intézet által havonta frissített minimális fogyasztói kosarat, az adós sajátos pénzügyi, munkapiaci helyzetét, a gyerekek iskolázási költségeit, a rezsikiadásokat, nélkülözhetetlen közlekedési eszközök fenntartási költségeit az adósságrendezési terv kidolgozásánál.
Az adósságrendezési tervet 15 napon belül az úgynevezett csődbizottság elé kell terjeszteni. A csődeljárás során a bizottságnak úgy kell közvetítenie az adós és hitelezői között, hogy mindkét fél jogos érdekeit figyelembe vegye és egyik fél se kényszeríthesse rá megoldási javaslatát a másikra – olvasható a kormányhatározatról kiadott közleményben.
Egy legalább fél éve Romániában lakó magánszemély akkor kérheti a törvény alapján létrehozandó területi csődhatóságtól fizetésképtelenné nyilvánítását, ha több hitelezőnek tartozik és a törlesztő részleteket esedékességüket követő 90 napon belül sem tudta kifizetni.
A törvény értelmében a csődbiztos rendelkezik a fizetésképtelenné vált személy jövedelméről, és képviseli őt a hitelezőkkel szemben. A csődbiztos az adós bevételeinek jelentős részét a tartozás törlesztésére fordítja, figyelemmel kíséri, hogy az adós ne költekezzék „irracionális” módon, és gondoskodik róla, hogy a törlesztések egyetlen hitelezőt se részesítsenek aránytalan előnyben a többiekkel szemben.
A magáncsőd intézménye a hitelezőknek is lehetővé teszi, hogy csődeljárást indítsanak egy magánszemély ellen, ha annak adóssága meghaladja a 25 ezer lejt. A csődeljárás nyomán az ütemtervet fegyelmezetten betartó adós mentesülhet a tartozás egy részének visszafizetésétől.
Az eredeti tervek szerint a törvény már 2015 januártól lépett volna életbe, de hatályba léptetését már többször elhalasztották, mivel a törvény alkalmazásához szükséges intézményrendszert nem állították fel.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
szóljon hozzá!